Dunaharasztin néhány suli szigorít a maszkhasználaton

//Berényi Attila
iskola-maszk-eloiras_freepik_20201113

Képünk illusztráció, forrás: freepik

Továbbra is az az alapszabály az iskolákban, hogy a közösségi terekben maszkot kell használniuk a gyerekeknek, és a tanároknak, ott dolgozóknak egyaránt. Van olyan intézmény azonban, amely egy picit tovább szigorított.

A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ szerkesztőségünknek adott tájékoztatása szerint a „veszélyhelyzet idején életbe lépő kormányrendelet szerint a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák esetében is. Így minden intézmény a helyi sajátosságok figyelembevételével törekszik a hatékony járványügyi védekezésre. A maszkviselés abban az esetben kötelező a tanulóknak, illetve a pedagógusoknak, amennyiben azt az iskola házirendje tartalmazza.”

A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola vezetése november 11-től elrendelte a maszkhasználati kötelezettséget a tanítási órákon is. Indoklásuk szerint erre az iskolák dolgozóinak és tanulóinak nagyobb biztonsága érdekében van szükség. Erről az intézmény közösségi oldalán jelent meg tájékoztató.

A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója, Karlné Purczeld Erika úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az intézményben a felső tagozatosok körében, hétfőtől (2020.11.16.) lesz kötelező a tanórákon a maszkviselés.

A Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola vezetősége hétfőn egyeztet a tanórai maszkviselésről. A döntésről értesítést kapnak a szülők és a diákok is.

A Baktay Ervin Gimnáziumban továbbra is a közösségi terekben kötelező a maszkviselés, a tanórákon nem. Lévai Mónika, igazgató azt mondta lapunknak, hogy diákjaik nagyon fegyelmezetten használják a maszkokat, az előírásokat betartva.

A tanárok a legtöbb intézményben (ahol még nincs érvényben szigorúbb kötelezettség) a leggyakrabban maszkban tanítanak. Ám a tapasztalat az, hogy a védelmi eszköz a tanításban némi hátrányt okoz, hangosabban kell beszélni, és a diákok nem látják a tanár száját, arcát, így előfordul, hogy nehezebb kommunikálni.