Minimális személyi kontaktussal valósulnak meg a beiratkozások

//Berényi Attila
ovodai_beiratkozas_freepik_rawpixel_20200320

Képünk illusztráció, forrás: freepik / rawpixel

Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – közölte a köznevelési államtitkár a közmédiával.

Maruzsa Zoltán elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát értesítik. A szülők e-mailben, telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát, írja tudósításában az MTI.

A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket – ismertette.

Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig – hivatalból – a körzetes iskolákba való beíratás.

Az Oktatási Hivatal a körzetes intézmények fenntartóinak már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán az érettségivel kapcsolatban azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés.

A veszélyhelyzetben a digitális oktatásra történő átállással kapcsolatban azt mondta, nagyon büszke arra, amilyen „gyorsasággal és innovációval” történt meg, ezért köszönet illeti a pedagógusokat.

 

(via: MTI)

 

FRISSÍTÉS! Idő közben megjelent Dunaharaszti óvodáinak beíratkozási felhívása is. A hivatalos közleményt ide kattintva, a város honlapján érheti el, ahol megtalálja a kitöltendő jelentkezési lapokat.

Tisztelt Szülők!

A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel az óvodai beiratkozás időpontjában és technikai kivitelezésében változás történt!

Április 6-tól 14-ig lehet jelentkezni a körzeti óvodában e-mail útján.

A honlapon, az egyes óvodáknál található jelentkezési lapot kitöltve kérjük visszajuttatni az óvodák e-mail címére.

Felhívjuk figyelmüket, hogy személyes okmányokra jelen helyzetben nincs szükség, azt majd a gyermek első óvodai napján kell bemutatni.

Minden felmerülő kérdésükre az óvodák titkárságán, az adott időszakban 8-16 óráig választ kapnak!

Hétszínvirág Óvoda e-mail címe: h.hetszin@gmail.com

Mese Óvoda e-mail címe: mese2@dunaharaszti.hu

Szivárvány Óvoda e-mail címe: szivarvanyovi@gmail.com