Továbbra is nagyon népszerű a felvételizők körében a Baktay

//Berényi Attila
kozepiskolai-felveteli_tuljelentkezes_freepik_20200120

Képünk illusztráció, forrás: freepik

Szombaton írták meg a magyar és a matematika felvételi dolgozatot a gimnáziumokba jelentkező diákok. A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnáziumot szinte elözönlötték a gyerekek.

A dolgozatokat összesen 455 gyermek írta meg itt a hétvégén, mondta el szerkesztőségünknek Lévai Mónika igazgató. Ez a létszám óriási, főleg, hogy a Baktayba mindössze nagyjából 20 százalékuk nyerhet felvételt. A most 6. osztályosok közül 138-an töltötték ki a feladatsort, és 28-30 fővel indul majd egy új osztály, míg a most 8.-osok esetében 317-en vizsgáztak, és összesen 60 hely lesz a suliban – két osztályban. Elsősorban Dunaharasztiról és a környékbeli településekről érkeztek diákok a felvételi dolgozatra.

Az eljárás különösebb gond nélkül zajlott, persze néhány diáknál problémát okozott, hogy nem hozta magával a fényképes igazolványát.

A dolgozatokat jelenleg a tanárok, szakmai csoportokban javítják ki. A dolgozatok értékeléshez használt megoldókulcsot itt lehet elérni. A kiadott tájékoztató szerint az értékelt vizsgadolgozatokat a gyermekek és a szülők az iskola képviselőjének jelenlétében január 27-én tekinthetik meg 10.00 és 18.00 óra között a Baktay kijelölt helyiségében. Az értékelő lapokat az intézmény 109-es termében lehet majd átvenni február 5-én 08.00 és 16.00 óra között.

Persze ezzel még messze nem ért véget a kisdiákoknak a felvételi eljárás, hiszen elsőként csak a továbblépéshez szükséges dolgozatot írták meg. Ezt követően fogják majd csak kitölteni a felvételi űrlapokat, ahol rangsorolva jelölthetik meg a kiszemelt középfokú oktatási intézményeket. Az, hogy ki hová jut be, a hozott pontjai alapján derül ki, amelybe a most megírt dolgozaton túl beleszámít a tanulmányi eredmény által kapott pontok száma is.

Hogy a kisdiákok hol tanulhatnak majd tovább, az április 23-án derül ki.