Egy díszalmafát ültetett el a rendezvény előtt a főtanácsadó, vendéglátójával, dr. Vántsa Botonddal közösen. Ezt követően az épületben folytatódott a program.
A Kúria nagyszalonja megtelt, így a szomszédos termet is megnyitották az eseményre érkező hallgatóság előtt, akiket dr. Vántsa Botond a Fidesz Pest vármegyei 10-es választókerületének elnöke köszöntött. A Parlament a múlt év végén módosított a választókerületi rendszeren, így került Haraszti egy négy településből álló kerületbe, a 10-esbe. A résztvevők is innen, azaz Szigethalomból, Halásztelekről, Szigetszentmiklósról és a többség Dunaharasztiból érkezett.
A fórum témája a kormány „Voks 2025” elnevezésű kampánya volt. A Nyitrai Zsolt kifejtette, hogy Ukrajna gyorsított eljárásban tervezett felvétele az Európai Unióba minden magyar életére hatással lehet. A felelős döntéshez tisztában kell lenni a csatlakozás következményeivel és kockázataival.
Elemzésében kitért a pénzügyi kockázatokra, miszerint a hazánknak járó uniós források Ukrajnába kerülhetnének. Kiemelte a mezőgazdasági kockázatokat, mivel álláspontja szerint a szomszédos állam csatlakozásával megváltozna a földalapú támogatások rendszere, és a génmódosított növények is megjelenhetnének hazánkban, de sok millió ukrán munkavállaló érkezhetne az unióba, ami a magyar emberek megélhetését is veszélyeztetné. Kitért a nyugdíjakat érintő kockázatokra, ami a 13. havi nyugdíjat sodorná veszélybe. A közbiztonsági kockázatok között említette, hogy Ukrajna uniós csatlakozásával a háború alatt felfegyverkezett ukrán szervezett bűnözői csoportok is könnyebben mozognának Európában.
A politikus egyben emlékeztetett, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját folytatta le a szomszédban zajló háború kitörése után:
„1,5 millió, az ország területén áthaladó menekültet segítettünk. Közülük nagyjából 62 ezer ukrán állampolgár, köztük 5 ezer gyermek él jelenleg is hazánkban.”
A „VOKS 2025” szavazólapjainak postázása április 14-én kezdődött meg a fővárosban. Ezt követően juttatják majd el az íveket a vidéki címekre. A folyamat május 22-ig tart. Az eddigi Nemzeti konzultációkkal ellentétében a mostani véleménynyilvánító szavazás íveit nem lehet majd az interneten kitölteni. A kérdőívet biztonsági papírra nyomtatják, és a beérkezetteket közjegyző hitelesíti. A szavazatokat 2025. június 20-ig lehet majd visszaküldeni.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy adataik szerint jelenleg a magyar társadalom 80%-a utasítja el Ukrajna felvételét az Unióba, és még a Tisza párt szavazótáborát is jelentősen megosztja ez.
A politikai ellenfelekről szólva kiemelte, hogy jelenleg a Tisza párt szimpatizánsainak aktivitása, mozgósíthatósága meghaladja a Fideszét. Álláspontja szerint a parlamenti választásokig hátra lévő egy évben ezen is változtatni kell.
Megfogalmazása szerint a Tisza párt EP képviselői nem a magyar, hanem az ukrán emberek érdekeiért állnak ki, valamint más témák mellett kiemelte, hogy Magyar Péter mentelmi ügye már feltűnően régóta húzódik Brüsszelben.