Amfetamint és füvet találtak annál a két, Hollandiából vonattal érkező utasnál, akiket nem várt fogadóbizottság üdvözölt 2024. március 4-én délelőtt, áll a police.hu oldalon megjelent közleményben. A bilincselt M. Demist és Sz. Gábort elfogták, majd őrizetbe vették. Előbbi zsebe és hátizsákja is illegális szereket rejtett, utóbbi kabátzsebében, és utazótáskáiban is bőven találtak bizonyítékot: amfetamin, marihuána, zacskózva, tömbben. A két férfi otthonában tartott kutatás aztán további bizonyítékokat hozott, még amfetamin, még marihuána, tasakok, mérlegek, jegyzetfüzet.
A felderítők többi tagja látogatást tett egy dunaharaszti címen, ahol elfogták Sz. Lászlót. Az 50 éves férfi ugyanis Sz. Gábor vevője volt, viszonteladóként működött. A bűnügyi technikusok ebből a lakásból sem távoztak üres kézzel, még marihuána, még amfetamin…
Összesen közel 1,4 kg amfetamint, 162 gramm marihuánát, a szivárvány színeiben pompázó tablettákat, sodort cigarettákat, semmivel össze nem téveszthető csomagolású gömbnyalókákat foglaltak le.
Sz. Gábor és Sz. László nem tett vallomást, M. Demis pedig hollandiai utazását tolmácsolási feladatokkal magyarázta.
A három férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.