Tovább bővül a polgárőrség finanszírozása

//Tóth Gábor
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Tovább bővül a polgárőrség finanszírozása
Jövőre az állam a Belügyminisztériumon keresztül az ideinél 200 millió forinttal több támogatást ad az Országos Polgárőr Szövetségnek, tudósít az MTI.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a polgárőrség küldöttgyűlésén elmondta, hogy az idén 1 milliárd 50 millió forint állami támogatásból gazdálkodik.

A szövetség közleményében kiemelte, Túrós András, az OPSZ elnöke szerint a pandémia alatt új szerepkörben mutatkozott be a szervezet, ennek lényege a társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az önfeláldozás. A polgárőrség a rendvédelmi szervek partnereként a bűnmegelőzési feladatokon túl ma már komoly szerepet vállal az ország határainak őrzésében, a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásában, de a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében is – tette hozzá.

Közölték azt is: a küldöttgyűlés jóváhagyta az OPSZ idei költségvetését és a 2020-as költségvetési beszámolót, és elismeréseket adtak át.

(MTI)