Az advent legismertebb szimbóluma a koszorú, rajta a négy gyertyával. Ma már a harmadikat kell meggyújtani, méghozzá a katolikus liturgia szerint a három lila gyertya mellett álló rózsaszínűt. Ez az örömöt jelképezi. Advent harmadik vasárnapja az úgynevezett Gaudete vasárnap, a latin kifejezés jelentése, „Örvendjetek” (az Úrban). Ez a nap az advent második felének kezdete egyben.
Bár nehéz, de próbáljon minden nap megállni egy picit és ne azon feszengeni, hogy mennyi dolga van még az ünnepig, vagy az év végéig. Töltsön el egy kis időt azzal, hogy lélekben is készül az ünnepre, akár néhány karácsonyi dal meghallgatásával, akár díszek készítésével, de a legjobb, ha a családdal, szeretteivel, barátaival szervez egy közös programot.