dho: Mióta élnek Dunaharasztin svábok?
Gerber Ferenc: A török hódoltságot követően, 1696 után kezdett benépesülni a vidék. Akkor költöztek be az első németajkú családok; körülbelül 26 famíliáról beszélünk. A szatmári békekötés (1711) után újabb családok érkeztek, és az ő leszármazottaik közül sokan még ma is itt élnek, ők igazi ősharasztiak.
dho: Most hányan vallják magukat svábnak?
GF: Ez egy igazán faramuci kérdés, és nagyon nehéz rá válaszolni. A modern választási rendszer nem igazán segíti, hogy a nemzetiségi identitásukat felvállalják az emberek. A népszámlálás sem ad pontos adatokat, pontosan a fájó történelmi múlt miatt. Ugyanis egy ilyen után történt (1941. évi népszámlálás – a szerk.) a svábok kitelepítése. Például az én feleségem sem meri már ösztönösen bevallani. Neki a nagymamája mondta azt: „Lányom, ha ilyen kérdés van, arra te sose mondj igent!” És ő a mai napig tartja magát ehhez. És a párom emiatt nem is tud rám szavazni, mert nem vallotta magát nemzetiséginek. Ráadásul, ha valaki a nemzetiségi voksolást választja, akkor nem szavazhat már pártra, márpedig közöttünk is nagyon sokan vannak elhivatott jobboldaliak, baloldaliak. Regisztrált sváb Dunaharasztin olyan 2 ezer fő körüli él, de a valóság 5 ezer fő lehet. Sőt ennél is több lehet, de sokan nem tudják.
dho: Nem tud róla?
GF: Igen, a neve még utal rá, de a család származása egyszerűen feledésbe merült. Ennek is megvan a maga oka. A ’70-es években nagyon erős félelem élt az emberekben az identitásukat illetően. Például az én szüleim sem mertek engem németül taníttatni. Mindezt úgy, hogy a nagyszüleimnek a német volt az anyanyelvük, igazából a magyart, ha lehetett, nem használták. Nekik az volt az idegen nyelv. De édesanyám a barátnőivel svábul beszélt. Közben a svábot már nagyon kevesen beszélik. Sőt talán már kihalóban van, inkább a „Hochdeutsch”-ot, azaz a nemzetközileg elfogadott német nyelvet használják. Az iskolában ez utóbbit tanulják a gyerekeim is. Ehhez képest az én gyerekkoromban az alsófaluban csak sváb beszédet lehetett hallani.
dho: Aki nem ismeri – mint például én: mi a különbség a sváb és a német nyelv között?
GF: Talán a legjobb párhuzam, ha a svábot az ómagyarhoz hasonlítom, a német nyelvet pedig a mai magyar nyelvhez. Az előbbinél egyszerűen kimaradt a nyelvújítás. A sváb nyelv hangzásában közelebb áll az osztrákhoz. Nagyon érdekes egyébként, hogy…
…a betelepítések után a magyarországi svábok a modern szavakat már a magyar nyelvből vették át, innen illesztették be a mindennapjaikba, és nem a németből.
dho: Mennyire különbözik az itteni sváb az anyaországitól?
GF: Már a szomszéd faluban is más. Régen beszéd alapján meg lehetett mondani, ki jött Taksonyból, ki Soroksárról vagy ki Harasztiról. Volt egy kezdeményezés, hogy próbáljuk tanítani a svábot. Ez elhalt, sajnos. Nagyon küzdök azért, hogy a gyerekeink első idegen nyelvként a némettel kezdjenek.
dho: Mennyire aktív ez a közösség, milyen rendezvényeket szervez a nemzetiségi önkormányzat?
GF: Éppen a napokban volt a szervezet közmeghallgatása. Itt megpróbáltam felsorolni az összes programunkat, de ez szinte lehetetlen. Van tíz egyesületünk, akik szerteágazó tevékenységet végeznek, mind idehaza, mind német nyelvű országokban. Ezek nagyrészt fellépések. De Dunaharasztin durván tíz rendezvényünk van évente. Mi minden évben kiadunk egy naptárat, amolyan régimódi papíralapút, és ebben benne van az összes rendezvényünk. Most is készül a jövő évi. Az éves tervünket úgy állítjuk össze, hogy egyeztetünk a város többi egyesületével, így nem ütköznek a programok. Ez azért is fontos, mert Harasztiban van egy széles réteg, akik rendszeresen vesznek részt a különböző eseményeken, és az ő szempontjaikat igyekszünk szem előtt tartani. De rajtuk kívül is mindig jönnek újak.
dho: Milyen a kapcsolat a többi magyarországi sváb településsel?
GF: Sokat megyünk vendégségbe. Például a baranyai svábság az egyik legnagyobb és talán legösszetartóbb az országban. Azon a vidéken vannak olyan kis „kincs települések”, ahol még a lakosság 70-80 százaléka németajkú, és nekünk igazi élmény oda eljutni. Persze Dunaharasztinak például a szomszédos Soroksárral és Taksonnyal nagyon jó a kapcsolata. De a határon túli kapcsolataink is nagyon erősek.
Ulmban van egy táblafal, amely a svábok történetét örökíti meg. Ez a Duna-parton van. Itt az utolsó táblahelyeket sikerült megszereznünk Soroksárnak, Taksonynak és Dunaharasztinak.
És erre nagyon büszkék vagyunk, mert Magyarországról mi vagyunk ott az egyetlenek.
dho: A Sváb Tájház, ahol most beszélgetünk, tele van a közösség kincseivel. Honnan a gyűjtemény?
GF: Amit itt kiállítottunk, abból szinte minden Harasztiról való, egy-egy tárgy származik Taksonyból. Az intézmény létrehozása életem egyik legkalandosabb időszaka volt. Nagyon élveztem a tájház gyűjteményének létrehozását. Öt hasonló gondolkodású vállalkozó állt össze, és együtt csináltuk. Mindannyiunknak visszajöttek közben a gyermekkori emlékek, padlásokon, pincékben járkáltunk, idős emberek portáin. Bennünket, ugye, ismertek is, beengedtek a házaikba, és ránk bízták a múltuk egy-egy darabját. A szakmai irányításban nagy segítségünk volt, dr. Vass Erika néprajzkutató személyében, aki egyébként a Szentendrei Skanzen muzeológusa. Bennünket mindig elragadtak az emlékek, de ő tudta, mit kell kérdezni az idősektől.
(a galéria után folytatódik az interjú…)
dho: Milyen érzés, amikor az öregek először jönnek be ide?
GF: Nekik a gyermekkoruk éled újjá. A második, hogy keresik azokat a tárgyakat, amelyeket ők adományoztak. Szeretnek rájuk nézni, ismerik őket. Érdekes volt, amikor jött egy idős bácsi, és kérdezte, hol van a favillája? Nekünk minden ilyen háromágú villa egyforma, mondtuk is neki, hogy: „Ott!” Azonnal rávágta, hogy az nem az övé, mert azt ő mind közül megismeri! Mert neki AZ a favilla a fontos. És ezt tiszteletben is tartjuk. A mostani gyűjtemény jelen állapotában már egyébként teljes. Így ábrázolja hűen a régi dunaharaszti sváb házak berendezését. De én is emlékszem, hogy kicsiként a dédinél vagy a nagyszüleimnél a tisztaszobába bemenni nem lehetett, csak bekukucskálni. És a mai napig az emberek odabent másként viselkednek, mint például a konyhában.
dho: Ha egy valamit lehetne kívánni, akkor mi lenne az?
GF: Nagyon szeretném, ha több ember tudná magáról, hogy sváb. Az emberek jó részéből kiölték az identitástudatot a ’70-es években. Mostanában próbáljuk ezt orvosolni. Jó lenne, ha sikerülne!
