A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis”. Ebből lett népiesen „Márton madara” – emlékeztet a Wikipédia.
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.
Nem véletlen ez a kötődés, hiszen Szent Márton Saváriában a Római Birodalom területén született. Igen, ez a város a mai Szombathely. Úgy tartja a hagyomány, hogy szülőháza helyén áll ma a Szent-Márton templom. Mivel apja katona volt, és jól szolgált, jutalmul egy Itáliai birtokot kapott, így oda költözött a család. A kis Márton 12 évesen döntött úgy, hogy felveszi a kereszténységet, aminek a család nagyon nem örült. Mint minden suhanc, ő is lázadt, és apja akarata ellenére beállt a hadseregbe, ekkor mindössze 15 éves volt, 19 éves korára lett legionárius. Végül 22 évesen keresztelkedett meg, i.sz. 339-ben.
Nagyon jószívű ember volt. A legenda szerint amikor egy megvert és kifosztott koldussal találkozott, a saját köpenyét vágta ketté és az egyik felével betakarta a nyomorultat. De katonaként is inkább a kegyelem vezérelte.
Később Galliában falusiakat térített a keresztény hitre, és 361-ben Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort.
371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott a tisztesség ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Szent Márton napja a paraszti világban nagy jelentőséggel bírt. Ez volt a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap. Így ilyenkor nagy lakomákat tartottak, voltak bálok, vásárok. Sőt, az asszonyok is ráértek, mert a hiedelem azt tartotta, hogy ekkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozhatta.
Ez volt az a nap, amikor a hízott libák közül az elsőt levágták. Sőt a szólás azt tartotta:
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés. Erre pedig újborral koccintottak.
A sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.
Német nyelvterületen, így településünkön, és a környező falvakban is hagyománya volt a fáklyás felvonulásnak, ez a Martinsumzug.
(via: wikipédia)