Az esemény kiinduló pontja idén a dunaharasztin található Coca Cola HBC Magyarország Kft. volt. A kezdeményezéshez most 71 vállalkozás csatlakozott. Ennek során a rally mezőnye, két nap alatt több állomást érintve jár be hazai termelőket, olyan élelmiszeripari cégeket, amelyek a magyar piac jelentős szereplői. Így a karaván Dunaharasztiból Rábapatonára, majd Lipótra onnan Tétre vonul. A veszprémi megálló után Szekszárd következik, majd Villány, Baja és a túra Siófokon zárul.
A Dunaharasztin elindított rally résztvevőit először Dr. Szalay László polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a város nagyon fontos gazdasági partnere a Coca Cola, hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, amely a magyar és a haraszti gazdaság fontos eleme is..
A start eseményén megjelent Tállai András, miniszterhelyettes, élelmiszergazdaságért felelős államtitkár, Pánczél Károly, országgyűlési képviselő, Dr. Szalay László, Dunaharaszti Város polgármestere, Kovács Ágnes, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Dr. Kemény Dénes, a Coop Segély Alapítvány korábbi elnöke.



















































































