Dunaharasztin továbbra is tilos a kerti hulladék elégetése. De az itt élőknek több lehetőségük van az ilyen, újrahasznosítható anyagok leadására, elszállíttatására. Minden évben két alkalommal szervez az önkormányzat, ingyenes zöldhulladék elszállítást. A most tavasszal esedékes április végén lesz. További részletek, alább elérhető cikkünkben.
Ezen fölül, április közepétől elindul a városban a hagyományos, előfizetéses zöldhulladék szállítás, derül ki a város oldalán megjelent közleményből. Ezt úgynevezett gyűjtőjáratokkal szedik össze. A szolgáltatást végző Multiszint Kft. közlése szerint, bár a vágott fű mellett más zöldhulladékot is elszállítanak, de ennek is vannak határai. Így nem tartozik a zsákos formában leadható körbe a gyökérzet, gyepszőnyegek vagy ezek maradékai, gyümölcsök, termések, zöldségek, valamint földdel kevert zöldhulladék. Az egy ember számára alig mozgatható súlyú zsákokat sem szállítják el.
„A sövények, bokrok vágott gallyait, kérjük, apróra vágva helyezzék a zsákba úgy, hogy az, az ürítés alkalmával ne sérüljön.”
Aki leszerződik, annak a megadott címéről viszik el a zöldhulladékot, amelyet a szintén megvásárolható zsákban kell kihelyezni a megadott nap előtti éjszaka. A szállítás minden hétfőn, kedden, valamint szerdán reggel 5:00 órakor kezdődik, függetlenül attól, hogy az esetleges ünnep- vagy munkaszüneti napra esik-e.
További részletes információt ide kattintva, a „Heti zöldhulladék gyűjtés, 2023.” dokumentumot letöltve találhat.
Egy harmadik, de ingyenes lehetőség is a Dunaharaszti lakosok (itteni lakcímkártyával rendelkezők) rendelkezésére áll. Havonta egyszer, kizárólag hétfői napokon, egy ingatlanról egy személy maximum 100 kg zöldhulladékot adhat le a Körép-szolg Kft. Dunaharaszti telephelyén (2330 Dunaharaszti, 0168/33 hrsz.). A cég tájékoztatója szerit:
„Egy ingatlanról egy lakcímkártyát fogadunk el, többet összevonni nem lehet, illetve amennyiben valakinek több ingatlana van Dunaharasztin annak is csak a lakcímkártya szerinti ingatlan után jár a kedvezmény. Több hónapot összevonni nem lehet! Havi 100kg felett is lehet behozni zöldhulladékot azonban az lerakói díjköteles, mely árakat az árjegyzékben találja.”
A szolgáltatásról további részeteket ide kattintva érhet el.