Olvasónk levelében jelezte, hogy míg 1 hónappal korábban az általuk vásárolt baba tápszerért 961 forintot kellett fizetni, mostanra ugyanazért a termékért már 3496 forintot kérnek el a patikában. A tápszert a gyermekorvos írja fel, így a TB támogatja azt.
Akkor van szükség többek között tápszerre, ha a kismamának nincs elég teje, vagy speciális táplálási igényei vannak a kicsinek, esetleg örökbefogadott babáról van szó. Meglepően sok kisgyermekes szülőt érint tehát az áremelés. Magyarországon különböző felmérések szerint 17 és 35 százalék között lehet azoknak a babáknak az aránya, akiket félévesen még kizárólag szoptatnak.

Olvasónk levele szerint az áremelésről sem a patikában, sem a védőnői szolgálatnál nem tudtak első körben, arról hivatalos tájékoztatás nem érkezett.
Közben a brutális drágulás az RTL.hu portálnak is feltűnt és utána jártak a dolognak. Mint kiderült a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Publikus Gyógyszertörzsről szóló lakossági tájékoztatóját érdemes böngészni.
A lap kiderítette, hogy a baba tápszerekre korábban 55 százalékos TB támogatás volt érvényben, ha azt a gyermekorvos írta fel. Azonban október 1-től jelentősen megnőtt ezen termékek ára, de ezzel együtt visszaesett a TB támogatás mértéke is, egyes termékek esetében 25 százalékra. Ennek a két ellentétes előjelű változásnak köszönhetően ugrott meg ennyire a babatápszer ára. Dunaharasztin élő olvasónk esetében például több mint 3,6 szeresére drágult egyik hónapról a másikra a babatápszer. Patikusoktól kapott információk szerint az áremelkedés a felnőtteknek, azaz súlyos betegeknek adható tápszerek esetében is tapasztalható.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a kormányzat lép-e valamit ez ügyben.



















































































