Egykoron nem a boltok polcairól emelték le az emberek az egyes termékeket, hanem vagy házhoz vitték nekik, vagy kapualjak árusaitól szerezték be, esetleg a piacon vásárolták meg. A tehetősebb fővárosi családok nem is maguk mentek bevásárolni, hanem a cselédet küldték maguk helyett.
A tejet Pest környéki német lányok, asszonyok árulták. Nagy szekéren vitték a magas, sárgarézzel abroncsozott fabödönökben tárolt tejet. Árultak tejfelt, túrót vajat is. Ők voltak a milimárik.
Franciaországban és Hollandiában is voltak hasonló árusok, de az ő szekereiket nagytermetű kutyák húzták. Próbálkoztak ezzel a látványos módszerrel a soroksári milimárik is, de túl messze voltak a belvárostól és az ebek korán elfáradtak, emlékeztet a szeretlekmagyarország.hu.
Dunaharasztin a városi lakosság megjelenésével (még ha csak időszakosan is voltak jelen a nyaralókban) egyre több ipari vállalkozás gyökerezett meg. A lazarus.elte.hu emlékeztet, hogy
„ … a XX. sz. elején kialakult tejfeldolgozó ipar, mely a helybéli gazdáktól beszállított tejet feldolgozva, az un. „milimári” rendszerben a környék, de legfőképp Pest meghatározott piacaira szállította a tejterméket. A tejipar alapját képező jelentős szarvasmarha állomány valószínűleg abban is közrejátszott, hogy bőrfeldolgozó üzem épülhetett Harasztin.”
Hogy mennyire kedvelt színfoltjai voltak a milimárik a fővárosi hétköznapoknak, azt jól mutatja Fényes Szabolcs nagysikerű operettjében, a Véndiófában szereplő betétdal, a „Jaj a Sári”, melyet Kazal László előadásában hallgathat meg.
