December 3-án és 4-én a dunaharasztionline és a „Vegyél Harasztit!” stábja összesen 50 darab Mikuláscsomagot fog szándékosan elveszíteni a városban. A lényeg, hogy aki ráakad egy-egy csomagra, annak örömet szerezzünk, de egy kis játékra is hívjuk a szerencséseket. A csomagba természetesen helyben készített és forgalmazott különlegességeket is rejtettünk!
Első nap iskolák, óvodák környékén járunk majd, míg szombaton a játszótereket, parkokat vesszük célba. A csomagokat ne a földön keresd, hanem kerítéseken, padokon, akár faágakra akasztva. A csomagban sok-sok finomság vár rád! Van benne természetesen több csoki, olyan nyalókák, amelyeknek rágó van a közepén és más finomságok. A Gál Timi nevéhez fűződő Artfood megtudta, melyek a Mikulás kedvenc kekszei, így ebből is találsz egy válogatást a pakkban. Naná, hogy pakoltunk bele egy kis gyümölcsöt is, az egészséges étkezés jegyében a Grünhoff Zöldség & Gyümölcs Dunaharaszti jóvoltából. A fogaid védelméről pedig Suri Fogtündér és Medical Orvosi Központ gondoskodik, ugyanis fogkefét és fogkrémet is csomagoltak a pakkba, valamint a felnőtteknek „Karácsonyi hangulat” elnevezésű illóolajat.
JÁTÉK! 50 Mikulás csomagot veszítünk el Dunaharasztin! Találj meg egyet belőle!
Ha megtaláltál egy csomagot, örülj, fotózd le, és tölsd fel a képet a hely megjelölésével a „Vegyél Harasztit!” facebook oldalára, az ezen cikket tartalmazó poszt alá, amelyet ide kattintva érsz el! A csomag természetesen a tiéd!
Ha pedig van rá lehetőséged, akkor te is helyezz el valahová egyet, hogy másnak is örömet szerezz! Játékunk ugyanis egy országos kezdeményezéshez csatlakozik, amelyben már több száz város, település vesz részt. Ez a „Hagyj el egy Mikuláscsomagot 2021”!, sőt a Bezerédiben is elindult egy kezdeményezés (erről itt írtunk) – innen kaptuk mi is az ötletet.
Fontos!
Csak sérülés mentes csomagot válassz ki, a dunaharasztionline.hu és a „Vegyél Harasztit!” Mikuláscsomagjai csak a zacskó felszakításával nyithatóak, azok nem zárhatóak vissza újra! Inkább otthon fogyaszd el a finomságokat, és ne edd meg egyszerre az egészet! A csokoládé papírokat, zacskót NE dobáld el az utcán, hanem tedd a szemétbe! A Mikulás nem szereti a szemetelést!
A mi csomagjainkon találsz egy kis papír kártyát, amely a dunaharasztionline.hu és a „Vegyél Harasztit” logóit tartalmazza az egyik oldalon, míg a másik oldalon a játék leírását!
A játék 2021. december 3-án és 4-én zajlik Dunaharaszti területén!
Jó keresgélést kíván a Mikulás!
A vegyelharasztit.hu, a szentsebestyen.hu a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. égisze alatt működő „A Városi Civil Alap keretében a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása (2021)” című programban (kódszám: VCA-KP-1-2021) a „Szent Sebestyén Alapítvány online kommunikációs tevékenységének fejlesztése (pályázat azonosító: VCA-KP-1-2021/5-000068)” című pályázat keretében (8 000 000 Ft, vissza nem térítendő támogatás) valósult meg.