Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, hogy: „A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával.” A tárcavezető a tervezetet Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének adta át – tudósít az MTI. A jövő évi költségvetés tervezetét ide kattintva találja meg.
A járvány elleni védekezés alapjába megy a gépjárműadóból várt teljes 87 milliárd forint, az önkormányzatok nem tarthatják meg a bevétel 40 százalékát, mint eddig. Sok önkormányzatnak ez volt az egyetlen saját bevétele, emlékeztet a hvg.hu.
A közterhet már az idén elvonták a településektől, a járványhelyzetre hivatkozva. Ez Dunaharaszti esetében 115 millió forintos mínuszt jelentett, így a városi költségvetést újra kellett tervezni. Erről itt írtunk bővebben.
Az önkormányzatoknak további bevételcsökkenést jelent majd a településekre kivetett úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegének megemelése. Amíg az idei költségvetésben erre a sorra 43 milliárd forintot terveztek, jövőre ezt 160 milliárdra emelnék. Ezt az adót azok az önkormányzatok fizetik 2017 óta, amelyeknél viszonylag magas az egy lakosra jutó iparűzési adóerő. A hozzájárulást az alacsonyabb jövedelmi helyzetű önkormányzatok finanszírozására fordítják, emlékeztet a 444.hu. Ilyen közterhet Dunaharasztinak is kell fizetnie.
A kormány egyébként jövőre arra számít, hogy 4,8 százalékkal nőhet a magyar gazdaság (ehhez az évhez viszonyítva), és az infláció 3 százalék alatt lesz.
A kormány a központi alrendszer (a teljes állami költségvetés az önkormányzatok nélkül)
- kiadási főösszegét 23 373,6 milliárd forintban,
- bevételi főösszegét 21 882,4 milliárd forintban,
- hiányát 1 491 milliárd forintban állapítja meg.
Varga Mihály Pénzügyminiszter beszámolója szerint a jövő esztendőben az ideinél a legfontosabb ágazatokra több jut:
- Oktatás: 2229 milliárd forint, 80 milliárd forint plusz.
- Egészségügy: 2245 milliárd forint, 186 milliárd forint plusz.
- Nyugellátások: 3090 milliárd forint, 325 milliárd forint plusz.
A tervezetből egyelőre nem egyértelmű, hogy a kormány mennyit szán az adófizetők pénzéből jövőre elkölteni 2021-ben a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására – vette észre a 24.hu. A lap emlékeztet, hogy az idei költségvetésben van egy bontás a vasúti fejlesztésekről, ott az szerepel, hogy 61 milliárd forint a Budapest-Belgrád vasútvonalra megy, és további 24 milliárd forint másra. A 61 milliárd forintról azonban pár hete 82-85 milliárd forintra emelte a kormány a vasútprojekt idei kiadását. Ezzel szemben jövőre a vasúti fejlesztésekre összesen 183 milliárd forint van beírva, írja a lap.
Legutóbb Dunaharaszti polgármestere adott ki tájékoztatót a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt kapcsán. Erről itt olvashat bővebben.


















































































