Sokan látogatják meg ilyenkor elhunyt szeretteik sírját a temetőkben. Ám sokaknak erre valamiért nincs lehetősége. Gyertyát, mécsest otthon is lehet gyújtani, emlékezni azokra akiket szerettünk, a föld bármelyik pontján lehet. De ha olyan szerencsés, hogy nem veszített még el senkit, akkor felemelő ilyenkor szürkületkor, vagy estefelé sétálni a temetőkben, megkapó látvány a sok virág, a sok táncoló, elmúló életet jelképező lángocska.
A régi magyar népnyelvben ez volt a lelkek napja. Úgy tartották, hogy ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, ott elosztogatják. Ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát gyújtanak otthon. Az Ipoly menti falvakban aki nem tud temetőbe menni, otthon gyújt gyertyát. A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. A Jászság egyes helyein miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.”
(via: tudásbázis)
