A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.
Dr. Bereczki Péter hosszú évtizedekig háziorvosként és egészségügyért felelős alpolgármesterként egyaránt szolgálta a harasztiak egészségét, áll a város hivatalos közösségi oldalán megjelent ismertetőben. Nevéhez fűződik többek között a dunaharasztiak számára ingyenes felnőtt és gyermek szűrővizsgálatok megszervezése, valamint az ingyenes HPV oltás bevezetése a hetedikes gyerekeknek Harasztin, amit évekkel az országos program előtt már biztosított a város.
Szavazni ide kattintva tud. Itt meg kell adnia az „Orvos keresése” felületen Dr. Bereczki Péter nevét, majd az Ön által megadott e-mail címre kattintva egy elektronikus levelet kap, amelyben meg kell erősítenie voksát.
A jelölt orvosok között 8 közönségdíj és két különdíj talál gazdára. A díjakat 2025. március 10-én a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett eseményen adják át.