Biztonságos távsegítség időseknek

//Berényi Attila
A jelzőkészülék. kép: gondosora.hu
Manapság már egyre több idős ember él egyedül. Sokan ragaszkodnak is önállóságukhoz, de azért egy kis biztonság nekik is nagy segítség. Ezért találták ki a Gondosóra programot, amelyet teljesen ingyenesen lehet igénybe venni. Közben Dunaharasztin már 2005 óta működik hasonló jelzőrendszer. Aprónak tűnő különbségek vannak a két megoldás között, ám ezek jelentősek lehetnek a felhasználók szempontjából.

A Gondosóra program egy országos jelzőrendszerre épül. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős, 65 évnél idősebb emberek egy egyszerű eszköz segítségével kapcsolatba léphessenek az általuk előre megjelölt kontaktszeméllyel, aki baj esetén közvetlen és gyors támogatást, illetve megoldást nyújthat a problémájukra, áll a programot bemutató ismertetőben.

 

 

A program részeként megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz ingyenes, és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában. Része a korszerű segélyhívó eszköz, amelyhez egy országos lefedettségű távfelügyeleti és diszpécser szolgáltatás kapcsolódik. Egy egyszerű eszköz segít ebben, amelyet az idősek térítés mentesen kérhetnek. A rendszer pedig nagyon egyszerűen működik:

  1. Segítségkérés esetén a bajban lévő felhasználó megnyomja a készülékén található gombot.
  2. Az eszköz jelzést küld a diszpécserközpont felé.
  3. A diszpécserközpont felveszi a kapcsolatot a felhasználóval, értékeli a helyzetet.
  4. Kezdeményezi a segítségnyújtást, értesíti a megadott kontaktszemélyt.
  5. Indokolt esetben a sürgősségi segélyhívó értesítése is megtörténhet.

A jelzőeszközről további információkat ide kattintva érhet el. Az eszközt igényelni pedig itt lehet.

Dunaharasztin 2005 óta működik jelzőrendszeres, házi segítségnyújtás. Mindkét szolgáltatás alapja egy jelzőkészülék, amelyen keresztül az idősek jelzik, ha baj van (pl.: rosszul érzik magukat, elestek). A készülék mindkét esetben úgy működik, mint egy mobiltelefon. Egy SIM kártya segítségével csatlakozik a mobilhálózatra, de csak a diszpécserközpontot lehet vele elérni. Néhány naponként fel kell tölteni, akár egy mobiltelefont, de ha a készülék töltöttsége túlságoson alacsony, akkor a diszpécserek jelzik, hogy tölteni kell, mondta el stúdiónknak Schmidt Tibor a Dunaharaszti Területi Gondozási Központ vezetője.

Az alapvető különbség a két szolgáltatás között, hogy a dunaharaszti jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban szakképzett gondozónők várják a vészjelzést, akik a jogszabály előírása szerint 30 percen belül (a valóságban átlagosan 10 percen belül) a helyszínre érkeznek.

Ezzel szemben a Gondosóra programban a felhasználó által megadott személyt értesítik a diszpécserek, aki lehet olyan személy is, aki nem szakképzett és nem kell, hogy a közelben tartózkodjon.

infó: Dunaharaszti Területi Gondozási Központ, grafika: dho
(gondosóra, dho)