– Mi a lehető legkomolyabban vettük az óvintézkedéseket a járvány kezdete óta. Nem azért – mint ahogyan néhányan mondják –, mert rettegtünk, hanem egyszerűen vigyáztunk a környezetünkben élőkre és magunkra is – mondja Éva. A mindig energiával teli hangja most kissé fáradt, de rendkívül határozott.
Vállalkozásuk miatt, amely sporttal, egészségmegőrzéssel foglalkozik, sok emberrel találkoznak. Így vendégeiket is védve, állandóan maszkot hordtak, folyamatos volt a kézmosás, a lehetőség szerinti távolságtartás. Légfertőtlenítő berendezések mindenütt – már amíg nyitva lehetett a stúdió. Magukat pedig a vírus megjelenése óta vitaminokkal erősítették.
És még ez sem volt elegendő. Éva első tünete a rendkívül erős fáradságérzés volt, ami számára ismeretlen. Ezt egy kis hidegrázás követte azon a bizonyos péntek estén, február 19-én. A dátum belé ivódott.
„15 évig az egészségügyben dolgoztam, gyermekintenzív osztályon. Az elővigyázatosság belém rögzült. Messzemenőkig hiszek a szakembereknek.”
Az első tünetek megjelenése után már nem is ment sehová, és a családtól is elkülönítette magát. Azt remélte, hogy ha baj van, a szerettei akkor sem fertőződtek meg. Másnapra megérkezett a láz, és ez maradt 10 napon át – a csillapítás ellenére is, kisebb ingadozással. Egészségügyi múltjának köszönhetően volt otthon COVID19 tesztje, és hétvége lévén, először ezt csinálta meg. Pozitív lett. Azonnal jelentették a háziorvosuknak. Az ÁNTSZ karantént rendelt el.
„Kicsit azért féltem, hogy mennyire durvul el. Mi van, ha elkapta a férjem, mi van, ha a gyerekem is beteg lesz?”
A félelemnek volt alapja, mert mindegyikük megfertőződött. A család legfiatalabb tagja viszonylag könnyű tünetekkel úszta meg a dolgot. A férj viszont nagyjából egy hét lappangási idő után ágynak esett. Éva és ő is gyenge volt, enyhén köhögött, nem volt étvágya.
A rendőrség a karantén ideje alatt nagyjából kétnaponta ellenőrizte a családot. Az ablakban kellett megmutatniuk magukat, hogy otthon vannak.
„Amikor ki kellett mászni az ágyból, hogy kiinthessünk a rendőröknek, az nagyon nehéz volt… Irtózatosan sok energiát emészt fel ilyenkor egy ennyire egyszerű dolog is.”
A férjnek egy darabig csak hőemelkedése volt, aztán belázasodott. Éva ebben a helyzetben óriási szerencsének tartotta egészségügyi múltját. Látta a gyengülés jeleit párján: nagyon sápadt volt, kevesebbet beszélt, a lázcsillapítás nem ért semmit.
„… a félelem, hogy kórházba kell mennie, nagyon erős volt. Miközben én tudtam, hogy ott tudnak segíteni.”
Így amíg lehetett, otthon ápolta a férjét, pedig ő is beteg volt még. Rendszeresen mérték oxigénszintjüket. Azt mondja, hogy ma már minden családnál, ugyanúgy, ahogy a lázmérő, alapfelszerelésnek kellene lennie az oxigénszaturáció-mérőnek is. Ez az úgynevezett pulzoximéter, és akár patikában is beszerezhető. Közben a mentőkkel is egyeztetett – akkor a férfi még tudott beszélni. Viszont másnap már nem volt kikerülhető a kórházba szállítás. A Szent István kórházba vitték, akkor pakolták a katonák a plusz orvosi eszközöket – mondja Éva, férje beszámolója alapján. Már akkor sokan voltak az intézményben, pedig ez még a harmadik hullám felívelő időszaka volt. Telefonon tartották a kapcsolatot egymással, főleg írásban, mert a köhögéstől nem tudott beszélni.
„A legszörnyűbb, amikor nem tudod, mi van vele, amikor nem tudsz mit csinálni…”
A vizsgálatok során kiderült, hogy 60-70%-os tüdőgyulladása van. Az állapota folyamatosan romlott. Átszállították az ORFI-ba, hogy az ott elérhető lélegeztetőgépek egyikére kerüljön.
„… éjszaka volt, amikor felhívott – előtte csak írásban üzentünk egymásnak –, és közölte velem a férjem, hogy átszállítják, és lélegeztetőgépre teszik. Irtózatosan megijedtem, és tudom, hogy ő is.”
8 napig volt a gépen. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a mélyaltatásban végzett lélegeztetésre volt szüksége, hanem a magasnyomású lélegeztetési módszert kapta. Ez utóbbi egy maszk segítségével látja el a beteget. Ez a jobbik megoldás.
„… láttam a laborleleteit. Tudom, mi mit jelent. Azt nem kellett volna megnéznem.”
Egy olyan férfiről van szó, aki nem dohányzik, nem iszik, és nincs jelentős túlsúlya. Csak egy gyógyszerrel jól karbantartott magas vérnyomása van.
11 napot volt kórházban, de azért csak ennyit, mert Éva vállalta, hogy ahogy javult az állapota, ő ápolja otthon, hiszen megvan hozzá a tudása, még a palackos oxigénnel való ellátását is megoldotta. Éva hangsúlyozta, hogy nagyon jó és szakértő egészségügyi szakembergárda foglalkozott a férjével, amíg bent volt. Gyakran az orvos, a nővérek hívták, hogy elmondják, hogy van. Pedig az egészségügyben dolgozóknak most elképzelhetetlenül nehéz dolga van. Egy hét alatt annyira leterhelődött az a kórház – ahol a férjét kezdetben egy 5 ágyas intenzív szobában, harmadmagával ápolták –, hogy végül egy gyógytornász irodájában volt az ágya.
„… amikor hazahoztam, furcsa volt meglátni őt először, 11 kilóval könnyebben, összegörnyedve… Kijövet hátranézett a kórházra, és sírt… a boldogságtól, hogy kint van.”
Nagyon hosszú a felépülési idő, gyenge még, és sok gyógyszert kell szednie. Ma már kimegy a kertbe, sétál, metszeget.
Cikkünk egy negyvenes évei közepén járó, Dunaharaszti kötődésű házaspár története. Ők túl vannak a betegségen…
Egyelőre úgy tűnik, hogy a járvány harmadik hullámának tetőzési fázisában van az ország és megindult a korlátozó intézkedések lazítása. Ám még mindig rengeteg az új fertőzött és az áldozat. A mai (2021.04.16.) adatok szerint 24 óra alatt 5216 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 742 198 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 241 ember, a halálos áldozatok száma 24 762 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 445 920 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 271 516 fő. 9 459 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 117-en vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 145 592 fő, közülük 1 349 314 fő már a második oltását is megkapta, áll a kormányzati tájékoztatóban. Az oltás életet ment!
