Békássy Szabolcs – aki a Dunaharasztin működő orvosi ügyelet szakmai vezetője is egyben – a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az országos oltási munkacsoport már keresi a megoldást arra, hogy azokhoz a praxisokhoz is eljussanak az oltóanyagok, amelyekben az orvosok elvi okok miatt nem oltanak. Ez nagyjából 10 helyet érint az országban. Ebben nyújt segítséget oltóbuszaival a Honvédség.
Békássy elmondta azt is, hogy jelenleg elegendő számú oltópont van az immunizációs program végrehajtására, továbbiak kialakítására akkor lesz szükség, ha a tömeges oltást lehetővé tévő mennyiségű vakcina áll majd rendelkezésre.
A kollegiális vezető kitért rá: immár jogszabály teszi lehetővé, hogy azok a háziorvosok, akik úgy érzik, hogy az oltási programot a hétköznapokon nem tudják végrehajtani vagy az a komfortosabb számukra, hétvégenként is olthatnak, amiért – teljes napra – nyolcvanezer forint különdíjazásban részesülnek.
Közben megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként a közmédiának. Az MTI jelentése szerint a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet – oltóorvossal, adminisztrátorokkal – segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig a Nógrád megyei Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd.
A közmédiának nyilatkozott Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese is, a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek.
A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg – tette hozzá Meglécz Katalin.