Országos átlag fölött Dunaharasztin az átoltottság

//Berényi Attila
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Országos átlag fölött Dunaharasztin az átoltottság
Ahogy az országban mindenütt, így Dunaharasztin is folytatódik a COVID19 elleni oltási program. Úgy tűnik városunkban nagyobb a hajlandóság a vakcina felvételére, mint az országban általában.

Ezen a héten kapták meg a Dunaharasztin dolgozó háziorvosok az AstraZeneca oltás második körös első adagját is. Ez azt jelenti, hogy elkezdték újra oltani azokat, akik egy hónappal ezelőtt már az első injekciót megkapták. Minden praxisban már legalább 10 olyan ember van, akik nagy védettséggel bírnak a fertőzéssel szemben, mondta el szerkesztőségünknek Dr. Bereczki Péter egészségügyért felelős alpolgármester. Ezen fölül folytatódik az első körös oltások beadása, itt is sok új ampullányi vakcinát kaptak meg a háziorvosok.

A doktoroknak lehetőségük van továbbra is a Dél-pesti Centrumkórház oltópontjára küldeni a betegek egy részét. Akik ide mennek azoknak Pfizer- és a Szputnyik V oltóanyagot adják be. Utóbbi oltásfajtára tudnak többeket beküldeni a doktorok. E két vakcinát inkább a 60 év felettiek kaphatják meg. De oltanak Moderna oltóanyaggal is.

A kínai gyártmányú Sinopharmra is nagyon nyitottak az emberek: Bereczky doktor elmondása szerint ő az elmúlt héten 70 ampullányi ilyen oltóanyagot adott be. Betegei közül senkit sem kellett győzködni, hogy vegye fel ezt a fajtát.

Dunaharaszti az alpolgármester számításai szerint már túl van a 10 százalékos átoltottságon, ami az országos átlag feletti.

Fontos, hogy mindenki, akit oltásra berendelnek, legyen pontos. A váróban tartsák egymástól a szükséges távolságot, és akiket egy időpontra hívtak azok legyenek türelmesek egymással. Aki éppen megérkezik, praktikusan kérdezze meg a többiektől, hogy ki az utolsó, ki után következik ő. Így elkerülhetőek a félreértések.

Nem tudhatja senki, hogy ki mennyire siet, így akkor sem érdemes mások elé férkőzni ha „csak egy papír kell” a doktortól… Legyen türelmes a többiekkel, még akkor is, ha néha ez nehéz.

A kormányzat hivatalos tájékoztatása szerint ma (2021.03.12.) 9011 új fertőzöttet regisztráltak ezzel a járvány kezdete óta összesen 498 183 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 130 beteg, így a halálos áldozatok száma 16 627 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 346 904 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 134 652 főre emelkedett. 8718 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 949-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán, áll a közleményben.

(dho, koronavírus.gov.hu)