Az „elég jó szülő” kifejezés egy ideje már kezd beépülni a szülőségről alkotott gondolkodásba, ám gyakran a középszerűséggel azonosítják. Pedig épp az ellenkezője az igaz: azt jelenti, hogy nem kell tökéletesnek lennünk. Az elég jó szülő figyel, reagál, jelen van és…. hibázik is. Igyekszik biztonságot nyújtani, de hagyja a gyereket, hogy a saját hibáiból is tanulva ismerje meg a világot.
A gyerekeink különbözősége inkább lehetőség megtanulni a rugalmas gondolkodást, újraértelmezni saját szerepeinket és felfedezni az esetleg mégis bennünk lakozó többféle szülőt.
A gyerekeim mind mások. Az egyik érzékeny, a másik makacs, a harmadik álmodozó, a negyedik pörgős. Az egyiknek szigorú napirend kell, míg a másik a spontán ötletektől teljesedik ki, a harmadik a csendes beszélgetéseket szereti és van, amelyik a hangos nevetést. Eközben én csak egyféle vagyok és gyakran úgy érzem, mintha egy személyiségváltogató gombot kellene magamban nyomogatnom, hogy mindegyikükhöz utat találjak.
És ez nem megy mindig könnyen. Néha elfáradok, néha elbizonytalanodom. De fontos tudni, hogy nem kell bűntudatot érezni azért, mert nehéz. Ez nem kudarc, ez az élet része. Az elég jó szülő nem hibátlan.
Könnyen bezárkózunk a saját kis világunkba főleg, amikor fáradtak vagyunk vagy úgy érezzük, senki sem érti, min megyünk keresztül. Pedig akár egy hétköznapi beszélgetés során is kiderülhet, mások is hasonló nehézségekkel küzdenek. És milyen jó érzés, amikor rájövünk: nem vagyunk egyedül. A múlt héten két ilyen élményem is volt.
Más szülők tapasztalatai és nézőpontjai segíthetnek nekünk is új utakat találni – vagy csak megnyugtatnak, hogy amit csinálunk, az teljesen rendben van. Keressük a kapcsolatot, ne magányosodjunk el, mert együtt tényleg könnyebb!
Az elég jó szülő nem csak ad – hanem töltődik is. Ne veszítsük el teljesen önmagunkat a szülőségben és igen, időnként ér elfáradni! Egy kávé, egy séta vagy egy baráti beszélgetés segíthet újra magunkra találni. Ha mi jól vagyunk, az a gyerekinkre is pozitívan hat.
Nincs tökéletes recept a gyereknevelésre, de ha szeretettel közelítünk a gyerekeinkhez – mindegyikhez a maga módján – akkor máris elég jó szülők vagyunk. Nem hibátlanok, de valódiak. És ez a legfontosabb.
