Dunaharaszti összefogás a tűzkárt szenvedett családért

//Berényi Attila
kiegett-haz_DHOTE_20250412

A Bercsényi utcai lakóház teljesen kiégett. fotó: Molnár Péter / DHÖTE

Ahogy lapunk is beszámolt róla, pénteken délután teljesen leégett egy családi ház a Bercsényi utcában. A város ismét összefog a nagy bajba került polgáraiért.

Teljesen kiégett az a családi ház, amely pénteken kapott lángra a Bercsényi utcában. Elsőként a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltóegyesület autója érte a helyszínre, majd jöttek a szigetszentmiklósi egységek is. Összesen 4 vízsugárral oltották a lángokat. A szél miatt a környező lakóházak is veszélyben voltak, fennállt a lehetősége, hogy tovább terjed a tűz.

Az érintett épület teljesen kiégett, lakhatatlanná vált. 4 felnőtt és 2 gyermek maradt fedél nélkül. Szó szerint mindenük oda lett. Az egyik jólelkű haraszti felajánlásának köszönhetően ideiglenes szállásuk egészen gyorsan lett.

Az Önkéntes Összefogás Dunaharaszti, azaz a ÖNÖSZ szerkesztőségünknek küldött közleménye szerint még nagyon sok mindenre lenne szükség, gyors segélyként, például:

„… ágymatrac, ágynemű, takaró, párna, tartós élelmiszer, ásványvíz, edények, tányér, pohár, tisztálkodási szerek, wc papír törölközőEgy 9 éves fiúnak, és egy 8 éves kislánynak lenne szükség ruhákra, cipőkre! A fiú 170cm, 60 kg és 38-as a lába. A kislány 130 cm, 40 kg és 33-as a lába!”

A felajánlásokat a Bercsényi utca 32.-ben várják.

Az újrakezdéshez az ÖNÖSZ gyűjtésbe kezdet. Ismét kihelyezték az adománygyűjtő dobozokat. Ezeket az alábbi helyszíneken találja meg:

  • Andrássy kisbolt, Andrássy út,
  • Soroksári Buci pékség, Némedi út,
  • Schmidt hús kft., Némedi út,
  • Gyuri borozó, Kossuth Lajos utca,
  • Dunaharaszti Mezőgazdasági Bolt, Némedi út.

Ha inkább az utalást választaná, akkor az ÖNÖSZ / OTP 11742180 – 21449929 – 00000000 számlaszámot tudja használni. Közleményben tüntesse fel: „a tűzkárosultak javára”!

(DH ÖTE, ÖNÖSZ)