A tárlat a most 30 esztendős Galéria anyagának gyöngyszemeit hozta el Dunaharasztira. A gyűjtemény érdekessége, hogy a 3 évtized alatt egyetlen műért sem fizettek, azokat mind ajándékba kapta a dunaszerdahelyi szervezet. Az anyagot gondozó kuratórium fontos kikötése, hogy határok nélkül, de magyar alkotók műveit őrizzék meg az utókornak.
A kiállítást megnyitó Dr. Cs. Tóth János köszöntőjében elmondta:
„A nemzeti, szellemi vagyon növeléséről van szó esetükben. Különös tapasztalni, hogy a magyar kortárs alkotók művei lassan–lassan klasszikussá válnak. Gondolunk itt a kezdeti években összeállt anyagra. Egyrészt befutott, díjazott képzőművészek lettek az akkori alkotókból, másrészt lezárultak életművek, az élők sorából távozók esetében. A műalkotások igazi együttessé válva gyarapítják a Magyar Kortárs Galéria anyagát és a nemzet szellemi, kincsét.”
A megnyitón részt vett Dr. Iván Péter a KM Galéria Igazgatója, Dunaharasztit pedig Lehel Endre alpolgármester képviselte, fuvolán Munkácsi Ádám játszott. A tárlat március elejéig tekinthető meg a Laffert Kúriában, az intézmény nyitvatartási idejében.