A mai vendégfőszerkesztő: Molnár Péter

//Berényi Attila
Molnár Péter, fotó: dho
Vannak olyan emberek, akikről képtelenség megmondani, hogy honnan a csudából van bennük annyi energia. Folyton pörögnek, és nem állnak meg szinte egy percre sem. Mai vendégfőszerkesztőnk pont ez a típus, így garantáltan frissítő lesz olvasni az írásait.

A Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltó Egyesületről talán már mindenki hallott itt nálunk, sőt a környező településeken is. Peti a szervezet elnöke és természetesen ott van, ha tüzet kell oltani, ha segíteni kell, ha baj van…

2009-ben költöztek ide párjával, friss házasként. Az első pillanattól úgy érezték, hogy Dunaharaszti lesz az otthonuk, nem volt kérdés. Ösztönös ember, ráadásul irigylésre méltó: megvalósította azokat az álmokat, amelyeket gyermekként a nagytöbbség dédelget. 6 évesen kezdett focizni, profi lett. Ám mivel édesapja is mozdonyvezető volt, és a fiúkat egyébként is lenyűgözik a vonatok, így ő is ezt a pályát választotta. Most is ott dolgozik a nagy gépszörnyeken és közben szakszervezeti vezető. Persze az átlagembernek ez is elég lenne, de Petinek több kell. Imád fotózni is – sajátos szemszögből és látásmóddal mutatja meg a világot. És mindehhez jön hozzá az önkéntes tűzoltás – persze szabad időben. És valahogy még sportolni is tud magának időt szakítani. Emberben talán így képzeljük el az örökmozgót.

Egy napra tőlünk is kapott még plusz feladatot: ő a dunaharaszti online mai vendégfőszerkesztője.

Jó munkát Peti!

Hivatástudat, alázat és kőkemény munka a városunkért

Az ezerarcú város, a Dunaparti gyöngyszem

Nagy tett egy kis Embertől

(dho)