Aladdin – nagyívű táncprodukció készül Dunaharasztin

//Berényi Attila
Aladdin Dunaharasztin - próba. fotó: dho
Agrabah utcái és a jólelkű tolvaj története elevenedik meg a több tánciskola, énekkar és akrobaták együttműködésében készülő színházi darabban, a József Attila Művelődési Házban. Az egyik próbán jártunk.

A produkció egy olyan közös alkotás lesz, amelyben tánc, sport és torna egyesületek mutatják meg együtt a tudásukat – mondta el szerkesztőségünknek a rendező, Arnold Kata. Fellépnek majd a darabban a HardSteppers Tánc és Sport Egyesület és a Hommer Balett táncosai, a Csiszár Mari & Gyöngyház Orientál hastáncosai, a Mikro- Akro Akrobatikus Sport Iskola légtornászai, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola énekkara, valamint hárfán játszik Heusser Sarolt. Azaz az általános iskolásoktól a felnőttekig mindenki benne lesz majd a csodalámpa történetét bemutató darabban. A zenei alapot a jól ismert rajzfilm dallamai adják.

„Ez egy igazi színházi előadás lesz, ahol a gyerekek megmutathatják tudásukat. Nem csak a szüleik, hanem valódi nézők előtt.” – mondta Kata.

A történetben igazán grandiózus jelenetek vannak. Így nem csak a színpadon, hanem a nézőtér egyes részein is játszanak majd a szereplők. Így egy napon két előadás is lesz, így többen tudják majd megtekinteni a darabot.

A közös alkotáson kívül fontos cél, hogy az előadással jótékony célt is szolgáljanak a bevételből. A pénz egy részét a Dunaharaszti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat kapja meg. A bevétel másik részével pedig egy szívbeteg kislány, Mezei Elina gyógykezelésének költségeihez járulnak majd hozzá.

További fontos részleteket ide kattintva olvashat a darabról.
Helyszín: József Attila Művelődési Ház, Dunaharaszti
Időpont: 2023. február 25. 15.00, 18.00

(dho)