A „Budapest-Belgrád új vasúti (kínai) nyomvonal-lakossági fórum” elnevezésű csoport a közösségi médiában működik, most igyekeznek kilépni az online térből. A közösség, cikkünk publikálásakor 1700 tagot számlál.
Azt szeretnék elérni, hogy hallgassák meg érdemben a nyomvonal mentén élők véleményét még a fejlesztés megkezdése előtt. A korábbi közmeghallgatást ugyanis a járványhelyzetre hivatkozva a hatóság személyes jelenlét nélkül szervezte meg. A kérdéseiket a lakosok írásban tehették fel, akárcsak az önkormányzatok, erre pedig egy hosszú és néhol nehezen értelmezhető válasz született. Erről itt írtunk bővebben.
A fent említett facebook csoport korábban egy aláírásgyűjtést is elindított. Ebben az ügyben illetékes Innovációs és Technológiai Minisztert, Palkovics Lászlót szólították meg. Ehhez eddig 2068 fő csatlakozott. Ha aláírná, akkor azt itt teheti meg, a témával korábban itt foglalkoztunk.
A mostani szórólapon – amely offline szólítja meg az érintetteket – kiemelik, hogy az eddig tudható adatok szerint (adatok forrása – Budapest-Belgrád új vasúti (kínai) nyomvonal-lakossági fórum):
- akár nyolcszorosára növekedhet a teherforgalom a vasútvonalon,
- 750 méter hosszú szerelvények közlekednek majd, éjszaka is,
- a vasúti átjárók nagyjából 5 percenként lesznek zárva,
- a kisajátított ingatlanokban élőknek 2 hónapjuk lesz a kiköltözésre,
- a fejlesztés 750 milliárd forint kínai hitelből valósul meg.
A szórólapok a tervek szerint a régióban érintett településeken a vasútvonal mentén élők postaládáiban landolnak majd, így Pesterzsébet, Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány és Délegyháza lakosai számíthatnak az egyoldalas kiadványra.