Húsvéti fészekrablást szerveznek a Bezerédiben

//Tóth Gábor
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Húsvéti fészekrablást szerveznek a Bezerédiben
Még Advent idején mutatkozott be a Bezerédi lakóparkban egy kedves kezdeményezés. Akkor egy-egy ablak kezdett ragyogni a karácsonyi készülődésben. Most a húsvétra készülődik a lakóközösség.

A játék lényege, hogy a fészekrakók – lehetőség szerint – a kerítésükre, házuk elé, kapu elé, garázs elé, de mindenképpen jól látható helyre húsvéti fészket építsenek – áll a facebookon szerveződő kezdeményezés ismertetőjében. Fő a kreativitás! Olyan kis nyúlfészkek kerülnek majd ki, amelyekben egyszerű ajándékok lapulnak. Hogy ezek hol lesznek, azt majd egy titkos térkép jelöli amely húsvét vasárnap lesz nyilvános. A szervezők most a fészekrakók jelentkezését várják.

Ha pedig eljön az ideje, el lehet majd indulni a gyerekekkel felkutatni, hogy hol rejtőznek a meglepetések.

Ám a kis fészekrablóktól elvárás, hogy ők is hagyjanak ott cserébe valamit a meglepetésért. Egy rajzot, ha már tud írni, akkor akár egy verset, pirostojást, vagy bármi saját kezűleg készített apróságot, amit ő szeretne cserébe adni.

A legfontosabb a játék öröme, a közös készülődés az ünnepre, és a közösség összekovácsolása. Ráadásul ez a módszer még a járványhelyzetben is veszélytelennek mondható, és izgalmas kikapcsolódás. A szerveződő eseményhez ide kattintva tud csatlakozni.

A lehetőség pedig adott, hogy Dunaharaszti más városrészei is átvegyék a kezdeményezést, amelyeket mi is szívesen bemutatunk.

(dho)