„Ha menthető, megmentjük!” – interjú Dr. Tóth Szabinával, a Tüskevár Alapítvány állatorvosával

//Berényi Attila
„Ha menthető, megmentjük!” – interjú Dr. Tóth Szabinával, a Tüskevár Alapítvány állatorvosával
A magamfajta állatbolond mindig valami gyermeki izgalommal lép be az olyan helyekre, ahol tudható, tollas, szőrös, pikkelyes vagy bármilyen állat él. Na, pont ezt éreztem, amikor elmentünk a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítványhoz, Taksonyba. ÁLLATOS GALÉRIA A CIKK VÉGÉN!

A váróban – mivel itt alapvetően egy állatorvosi rendelő működik – egy 3 hónapos törpe tacskó kölyök repült felénk, mit sem törődve az imént kapott oltással. Bár azonnal odébbállt, hogy megnézze a szállítódobozban, a gazdi ölében sorára váró tengerimalacokat, majd incselkedett picit egy éppen ébredező cicával. Közöttük pattant egyik helyről a másikra dr. Tóth Szabina állatorvos. Ő is állatbolond, sőt hozzá képest kezdő vagyok, hiszen egy állatvédő alapítványt működtet kollégáival. Szabina egyébként hivatalosan egzotikus szakállatorvos, és szakmai vezető. Feltűnnek a többiek is, például Tamás, aki egy igazi nagy medve, az állatok közelében csupaszív. Ahogy beszélgetünk, körülöttünk rohangásznak a mentett, immár saját kutyák, Süti, a teljesen vak, de tökéletesen tájékozódó négylábú, és Nyomi, a csupaszív picuri kutyus.

dho: Mikor jött létre az alapítvány?

Tóth Szabina: Hivatalosan 2018-ban alakult meg a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány. Előtte már mentettünk állatokat, de akkor még civilként. Gyakorlatilag mint állatorvos, a rendelőbe hozott, segítségre szoruló egyedeket gondoztuk, mentettük, szükség esetén befogadtuk. Amiben különbözünk a legtöbb hasonló szervezettől, hogy előbb volt rendelőnk, utána alapítványunk, vagyis állatorvosi háttérre épült az egész. Jelenleg négyen fáradozunk állatorvosok nap mint nap a kis életek megmentésén.

Dr. Tóth Szabina, a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány egyik alapítója, fotó: dho

dho: Hogy fordul át az állatorvosi szolgáltatás jótékony tevékenységbe?

T. Sz.: Nagyon sokszor hoztak, sőt hoznak be most is olyan kisállatokat, akikről kiderül, hogy ugyan beteg, de gyógyítható, ám a gazdi nem tudja, vagy nem akarja fizetni a költségeket, és az elaltatása olcsóbb lenne. Nekem meg nincs szívem megtenni, mert tudom, hogy menthető az állatka. Ebből az lett, hogy gyógyulás után mindig hazahordtam őket, de egy idő után megtelt a lakás. Most olyan 30-40 állat él nálam, de pontos számot nem tudok mondani. Ha felgyógyul a kisállat, akkor egy felelősségteljesebb gazdit keresünk neki.

dho: Honnan számít egzotikusnak egy állat? A tengerimalac már az?

T. Sz.: Igazándiból minden annak számít, ami nem kutya, macska, nem gazdasági haszonállat, és nem ló. Úgyhogy a tengerimalac már egzotikusnak számít, de még a kedvencként tartott nyúl is az. Sőt a madarak és a hüllők is ebbe a kategóriába tartoznak. Az alapképzésen, az egyetemen megtanuljuk a kutya, a macska, a szarvasmarha, a sertés és a ló gyógyítását. Az alapképzés után van egy fél éves tantárgy, amelynek a keretein belül tanulunk az egzotikus állatokról. Ám ide több ezer faj tartozik, egy élet is kevés a hiánytalan tudás elsajátításához, nem hogy fél év.

dho: Milyen „egzotikus” állatokat hoznak az alapítványhoz?

T. Sz.: A specialitásunk a nyestmentés, de fogadunk minden vad és egzotikus fajt, amely segítségre szorul. A menyétfélék az én személyes kedvenceim is, annak ellenére, hogy nagyon nehezen kezelhető állatok – azaz amilyen kicsik, olyan vérmesek. Pici ragadozók. Harap, visít, üvölt, karmol – így nem nagyon mernek hozzájuk nyúlni. Van bőven tapasztalatom ebben a témában, mert olyan 50-60 nyest már megfordult a kezeim között. Az alapítvány kifutóinak egy része kifejezetten ennek a fajnak készült, amire pedig nagyon büszke vagyok, hogy ezeket mind saját kezűleg készítettük önkénteseink segítségével, számtalan hétvégét feláldozva erre.

A vadmadármentés is fontos részét képezi a munkánknak, amelyben László Károly alapítványi tagunk hatalmas segítséget nyújt nekünk a kezdetektől fogva.

dho.: Milyen fajú volt a legkülönlegesebb állat, amely bekerült hozzátok?

T. Sz.: A tavaly Harasztiról érkezett boa. Nagy visszhangja volt. Tamásnál, az egyik asszisztensünknél lakik most. Bár sokan jelentkeztek, hogy szívesen befogadnák, de nem találtunk olyan helyet, amely minden szempontból megfelelő lett volna. Most közel másfél méteres a “kicsike”. Tamásnál pedig sok hüllő lakik. De vannak vetési varjak, denevérek, görény, mókus, daru, teknősök. A lista folyton bővül, változik.

fotó: dho

dho: Mi a dolgunk nekünk, „városi” népeknek, amikor találunk egy állatot, amely úgy tűnik, segítségre szorul?

T. Sz.: Ha sérült, azaz egyértelműen látszik rajta külsérelmi nyom, seb, akkor össze kell őt szedni. A miként az attól függ, hogy milyen állatról van szó. Egy süninél például egy vastagabb kesztyűt érdemes felvenni, talán magyarázni sem kell, hogy miért. Egy kartondobozba tegyük, és hívjuk, keressük az alapítványt. Nagyon gyorsan szoktunk válaszolni. Egy nyestet vagy rókát azért nem ilyen egyszerű begyűjteni. Ott már szakember kell, de egy mókust még bele lehet tenni egy dobozba. Hasonló a helyzet a kisebb testű madarakkal is. Az ország másik végében lévő állatok esetében fuvarkérő posztokat szoktunk a Facebookon írni, és meglepően gyorsan kapunk segítséget.

dho.: Mi a helyzet azokkal az állatokkal, amelyek nem tűnnek sérültnek? Mondjuk egy fűben üldögélő őzgidával?

T. Sz.: Ez pont nagyon jó példa. Az őzek esetében, ha az anyaállat bármilyen veszélyt érez, akkor otthagyja a kicsinyét a magas fűben elrejtve. El akarja onnan csalni gyorsan a veszélyforrást. Ha ilyenkor megsimogatjuk, felvesszük a gidát, akkor szinte halálra is ítéltük, mert a szagunk rajta lesz, és az anya nem fogadja vissza. Amint a veszély elmúlik, a mama visszamegy, úgyhogy tilos hozzányúlni!

dho: Mi a dolgunk télen, tél végén a ház körül, de vadon élő állatokkal, madarakkal, kisemlősökkel?

T. Sz.: Nemcsak az etetés a fontos ilyenkor, hanem odúkat is kitehetünk. Ezeket akár szalmával, szénával, vagy szőrhöz hasonló anyagokkal egy picit melegebbé lehet varázsolni. Fontos az itatás is. De az erre használt edényeket ajánlatos gyakran elmosogatni alaposan, mert még a téli időszakban is felszaporodhatnak bennük a baktériumok. Tegyünk pár csepp almaecetet a vízbe, és ezzel meg lehet előzni. Jót tesz, ha állati eredetű fehérjét rakunk ki tápláléknak. Mehet a vadmadáreleség, de a különböző lárvák (lisztkukac, gyászbogár) is tökéletesek. Süniknek is kedveskedhetünk egy kis „kukaclakomával” este.

dho.: Azt már tudjuk, hogy az állatoknak hogyan tudunk segíteni, de az alapítványt miként lehet támogatni?

T. Sz.: Nekünk a tárgyi adományok is nagy segítséget jelentenek, attól függően, hogy éppen milyen állatokat gondozunk. Mivel rengeteg süni fordul meg nálunk, őket egyféle konzervvel tápláljuk, ebből akár 30-40 darab is elfogy egy héten. Almozáshoz széna, betegalátétek (amit a gyógyszertárban is lehet kapni). A tapsifüleseknek nyúltáp. Ezeket mindig jelöljük a közösségi oldalunkon. De a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásait is tudjuk már fogadni. Ez olyan anyagi segítség, amely egyébként nem jelent plusz költséget az embereknek, de nekünk a mindennapok küzdelmében óriási támasz.