A megnyugtató energiabomba! Interjú Kormanik Andrea szépségterapeutával

//Berényi Attila
Share on print
Share on email
A megnyugtató energiabomba! Interjú Kormanik Andrea szépségterapeutával
Ha lenne egy kis piros gomb, amit szabadon megnyomhat bármikor, hogy új karriert és/vagy új életet kezdjen, megnyomná? Könnyű rávágni, hogy igen! Megtenni már nem az. Hiszen most is ott a lehetőség „újratervezni”, pont úgy, ahogy az autóban a digitális navigáció teszi. Kevesen vannak, akik valóban elég bátrak ahhoz, hogy lépjenek. Kormanik Andrea ilyen!

A munkám során már nagyon sokszor dolgoztam fura körülmények között: volt úgy, hogy ejtőernyős tandemugrás közben kellett híreket olvasnom vagy pucéran dolgozni egy rádiós Lennon-emlékműsorban. Megoldottam. De most volt a legnehezebb: kérdezni és figyelni, miközben az arcom a legtutibb kényeztetést kapja, és leginkább csak pihegnék. Bár nem túl régen ismerjük egymást Andival, de nagyjából úgy tudunk beszélgetni, mintha húszesztendős barátság lenne mögöttünk. Ő szépségterapeuta, vagyis nem, valami egészen más…

dho: A média csúcsának nevezhető székből szálltál ki egyik napról a másikra.

Kormanik Andrea: Amikor az a döntés megszületett, hogy váltok, már negyedik éve voltam a Marquard Kiadó lapigazgatója. Alám tartozott a Playboy, a CKM, a Joy, a Shape és a Fitt Mama.

dho: Lényegében ennek a lapcsoportnak a nagyfőnöke voltál. Sokan álmodni sem mernek erről. Miért hagytad ezt ott?

KA: Ráébredtem, hogy nem vagyok a helyemen. Tizenöt évig csináltam a szakmát. Az egyik este ott álltam egy puccos gálán, a legismertebb emberek vettek körül – aki számít ott volt. És eljött a pillanat, amikor azt éreztem, mást akarok. Ők arról beszéltek, hogy melyik luxusszigetre mennek nyaralni, az én fejemben meg az járt, hogy Zalában akarok sátorozni a barátaimmal. Egyszerűen azt éreztem, hogy kilógok a sorból. Kettészakadt a világom, és zavart a kettő közötti különbség.

Kormanik Andrea, fotó: dunaharaszti online

dho: Hiányzik abból az életből valami?

KA: Semmi! Te is tudod, tizenöt év a médiában minimum harmincnak érezhető, vagy még többnek. Én vezetőként az utolsó emberemért is megharcoltam, de ez eszméletlen sok energiát rabolt el. Folyamatos, aktív készenlétet igényelt az az élet. Simán ott volt reggelre a telefonomon az üzenet, hogy már le is foglalták nekem a délelőtti müncheni gépre a jegyet, mert menni kell budget tárgyalásra. És akkor menni kell. Egy idő után belefáradtam ebbe.

dho: Oké, húztál egy vonalat. És merre vetted az irányt?

KA: Amikor elhatároztam, hogy váltok, olyan dologgal akartam foglalkozni, amiben benne van az ember és a lélek. Ez volt a masszázs. Így megtanultam a Ma-uri masszázst, ami egy polinéz gyökerű technika. Ezt a nemzetközi szintig vittem, és már csak az új-zélandi oktatás volt hátra. De ekkor közbeszólt az élet: kiderült, hogy terhes vagyok és választanom kellett. Egyértelmű volt, hogy a baba mellett döntöttem. (Andinak két lánya van, egyikük felnőtt – óvónő, másikuk pedig iskolás – a szerk.) Így kerestem egy másik fajta irányt, ez lett a kozmetika. Persze ezt is úgy csináltam, ahogy eddig mindent, teljes erőbedobással. Visszaültem az iskolapadba, nappalin tanultam, párhuzamosan kiegészítő képzésekkel. Én már akkor tudtam, hogy 2007-ben megnyitom itt a szalonom. Így is lett.

dho: Amikor még lapigazgatóként dolgoztál, akkor már itt éltél Harasztin. Tudták a környezetedben, hogy te ki is vagy?

KA: Nyilván furán néztek rám a szomszédaim. A nagyobbik lányom akkor még pici volt. Egyedülálló anyaként sikerült vennem az akadályokat, megoldottam az életemet. Elég csak abba belegondolni, hogy nagyjából hetente kaptam használatra tesztautókat, és azt látták, hogy mindig más kocsival jövök haza. Garantált volt a fura pillantás.

dho: Azt látni, hogy egy dologhoz nagyon ragaszkodsz, ez a jótékonyság. Segíteni, ahol csak lehet. Miért?

KA: Talán hétéves voltam, amikor még Pesten lakva egy idős nénivel találkoztam a környékünkön. Csak nehezen tudta cipelni azt a kevés dolgot, amit a boltban megvett. Megbeszéltük a barátaimmal, hogy hetente bevásárolunk neki. Nagyon megmaradt bennem az az érzés, hogy jólesett segíteni. Közben az állatok szeretete is húz. A szüleimnek az egy rémálom volt, ha kitettem a lábam a lakásból: egészen biztosan egy kisállattal érkeztem haza. Innen indult a dolog.

Kormanik Andrea, fotó: dunaharaszti online

dho: Ugorjunk egyet az időben, most is segítesz. Elindítottál egy saját kampányt.

KA: Olyan nőknek, anyáknak szól ez, akik jelenleg kemoterápia alatt állnak. (A kemoterápiát a rosszindulatú, daganatos megbetegedésben szenvedők kapják, erős gyógyszereket juttatnak a szervezetbe ez idő alatt, amelyek visszaszorítják a rákos sejteket – a szerk.) Ők nem használhatnak akármit, hiszen bármilyen vegyi anyag ellenjavalt lehet a kezelés alatt. Egy olyan kozmetikai technikával kezdtem el dolgozni, amelyben az arckezelés során csak az oxigén erejét használom, természetes anyagokat alkalmazva. Így nincs ütközés a gyógyító terápiával. Csak azok tudják, akik átélik a daganatos megbetegedéssel való küzdelmet, mekkora támasz az, hogy egy picit a szépségükkel foglalkozhatnak. Lényegében már az segítség, hogy éppen nem olyan kezelést kapnak, ami a daganattal küzd, hanem olyat, ami jólesik, amitől ismét egésznek érezhetik magukat. Havonta két kúrát ajándékozok érintett anyukáknak, ez fejenként négy alkalom.

dho: Te, hogyan éled meg ezeket a kezeléseket?

KA: Gyakran nagyon fiatalok azok, akik így kerülnek ide hozzám. Az első vendégem is negyven év alatti volt. És ez az, ami mellbevágó: amikor tudatosult bennem, hogy akár én is fekhetnék most ott a saját kezelésemen. Rádöbbentett, kár azt hinni, hogy ez csak mással eshet meg. Megértettem, miért fontos az önvizsgálat, a rendszeres szűrés, a megelőzés. Ezt igyekszem minél több emberben tudatosítani.

dho: Na, de most én fekszem itt a kezed között… Mennyire figyel oda az átlagember a bőrére?

KA: Bele sem gondolunk abba, hogy a legnagyobb szervünk bizony a bőrünk. Ez az első és legfontosabb védvonalunk a külvilággal szemben, és gondoskodni kell róla. Sőt a sok, körültekintés nélkül kiválasztott krémmel felvitt vegyi anyag gyorsan ott is van a véráramban. Az egészségtudatos életmódhoz hozzátartozik az is, hogy megfontoltan válasszunk bőrápoló termékeket. Az élelmiszerekben már a többség megnézi, hogy mi van benne, de a kozmetikumokkal még megengedőbbek vagyunk. Pedig elegendő lenne megfordítani a tégelyeket, megnézni az összetevőket. Sőt, már okostelefonokra gyártott applikációk is léteznek, amelyek segítenek helyes döntést hozni.

Kormanik Andrea, fotó: dunaharaszti online

dho: Mennyire lehet rávenni a pasikat, hogy kozmetikushoz menjenek?

KA: A férfiaknak is ugyanúgy szükségük van a bőrápolásra, mint a hölgyeknek. Még akkor is, ha azt elismerjük, hogy a pasiknak kifejezetten jól áll a kor. Az idő sármosabbá teszi őket, de kell az odafigyelés. Azt tapasztalom, hogy nektek, férfiaknak még nagyobb szükségetek van a kozmetika esetén arra, hogy egyedül lehessetek, ne nyüzsgés vegyen körül benneteket. Kell, hogy ez az „énidő” koncentrált legyen. Míg a nőket nem zavarja, ha a szépségért szenvedni kell, a férfiak ilyenkor nehezebben viselik a fájdalmat. Sok férfi viszolyog a túl krémes dolgoktól, és régebben ez volt jellemző a kozmetikára. Most már változott a helyzet, rengeteg alternatíva van. A férfi vendégeim körül sokan úgy érkeznek, hogy megtetszett nekik az a változás, amit a párjukon, feleségükön látnak. Aztán be is vallják, hogy nem akarnak lemaradni.

dho: Többször és nagyon határozottan írtál már szakmai és egyéb fórumokon azokról a határokról, amelyek elválasztják a kozmetikust és az orvost.

KA: Igen, ezek azok a bizonyos kompetenciahatárok. Azaz élesen meg kell határozni, hogy meddig mehet el egy kozmetikus, és honnan kezdődik az orvoslással foglalkozó szakember munkája. Idehaza az emberek észjárása alapvetően úgy működik, hogy ami nem tilos, azt szabad. Az én szakmában szigorúan szabályozott, hogy a bőrben nem lehet roncsolással, szövetelhalással járó beavatkozást végezni, hogy nem lehet csak úgy szurkálni a bőrt, hacsak nem tetoválásról vagy pattanás eltávolításról van szó. Azaz mi nem tölthetünk a bőr alá, ráncba, ajakba semmit ­– az a doktorok dolga. Mi szépítünk, bőrt és lelket.

 

Van ezeknek a kozmetikai kezelőágyaknak egy különleges képessége: megoldják az ember nyelvét. Mi is hosszan elbeszélgettünk Andival. Másnap már azt is megtudtam, hogy nemcsak traccsoltunk, hanem ledobtam pár évet. A párom ugyanis reggeli közben megjegyezte: „Nem tudom, Andi mit csinált a képeddel, de én is akarom!”