A Dunaharaszti Polgármesteri Hivatalban ismét kötelező maszkot viselni!
Ismét kötelező maszkhasználat a dunaharaszti Polgármesteri Hivatalban
Az egyik taksonyi cégnél közben a gyárigazgató úgy döntött, hogy a dolgozóknak be kell oltatniuk magukat.
Megváltozik a forgalmi rend Dunaharaszti egyik utcájában!
Még mindig sokan a kertben égetik el a zöldhulladékot. A katasztrófavédelem figyelmeztetést adott ki.
Drága mulatság a kerti égetés – súlyos bírság vár a szabályszegőkre
A közutakon már a téli üzem van érvényben, jelentette be a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az RSD revitalizációja kapcsán kikérik az itt élők, azaz a Dunaharasztiak véleményét is. Töltse ki a kérdőívet.
Szóljon bele Ön is a Ráckevei (Soroksári)-Duna megújításába!
Megújult az Ócsát és Bugyit összekötő út!
Már jól áll a református óvoda építése. Olyannyira, hogy az intézmény fogadja a gyermekes családok előjelentkezését is a 2022 szeptemberében induló tanévre!
Megkezdődött az előzetes jelentkezés az épülő református óvodába
Nagyon sokan vettek részt a Márton napi lámpás felvonuláson. Végig kísértük a menetet, így sok fotót talál cikkünkben.
„Szent Mártonnak ünnepén égő lámpást viszek én…” – lámpás felvonulás Dunaharasztin
Rengetegen voltak ott a Hétszínvirág Óvoda jótékonysági sütivásárán! Fotós tudósítást közöltünk az eseményről.