…talán 10 éves lehettem, nem tudom pontosan…
Budapesten nőttem fel, nem panelban, de hasonló sokemeletes társasház 5. emeletén … Sosem lehetett állatom, semmi sem, én persze mindent mentettem a fészekből kiesett rigót, hideg novemberben kidobott tengerimalacot, húsvéti nyuszit, cicákat … és mindent hazavittem, de semmit nem tarthattam meg.
Szóval tizenéves koromban volt egy telkünk Börzsönyben, és egyszer egy kidobott kutyus szegődött oda hozzánk. Valami keverék lehetett, barnás bundában, hatalmas barna szemekkel. Már hideg volt, beengedtük a teraszra és kapott enni is. Azon a hétvégén jutott neki meleg, szeretet, simogatás, és ennivaló is.
Egész hétvégén könyörögtem, hogy vigyük haza, mindent megígértem, gondozom, sétáltatom, a szobámban lesz, észre sem veszik majd, de nem találtam megértő fülekre. Amikor beszálltunk a kocsiba, a kutyus is jönni akart és nem értette, hogy hagyhatom ott, azok a szemek belém égtek örökre, futott a kocsink után … soha többé nem láttam.
Felnőttem és mentek, az állatvédelem és a felelős állattartás az életem része. Mondhatnám, hogy fajtától függetlenül, mindent, és szinte bárhol, amin, és ahol csak tudok segítek. Hol ideiglenes befogadóként, hol szállítok, vagy csak támogatok szervezeteket, alapítványokat, menhelyeket. Vezeklek valamiért, amit igazán nem én követtem el, ott abban a pillanatban nem csak a kutya volt az áldozat …
Hálás vagyok, hogy a gyermekeimet én már ebben a szellemben nevelem, és természetes vannak állataink, ők már így nőnek fel. Van cicánk, akit cumisüvegből etetettünk, és most már 8 éves, van, akinek a gazdija gondja miatt kellett elhelyezés.
Egy ideje szóba került, hogy bővüljön a családunk egy nagyobb kutyussal is, akivel lehet sportolni, és túrázni, és beadtam a derekam egy kölyök érkezésére, de utána egy álmot láttam – ritkán álmodok – és Lucy történetét az álom után ismertem meg.
Lucyt meglátni és megszeretni egy másodperc töredéke volt. Sokszor érzem azt hogy az első saját kutyám Sába (35 éves lenne ha a kutyák életét nem szabta volna a jó Isten rövidebbre) golden retriever tért vissza, a mozdulataiban a tekintetében… a szeretetében …
Lucy egy ausztrál juhász, 5 évesen került a családunkba – idén már 8 éves, tenyésztésből lett kivonva, és így családba helyezve. Egy éve még egy aussiet fogadtunk örökbe, Hope akkor volt 4 éves.
Ahogy írtam, szívügyem a felelős állattartás, ami sajnos az országunkban, de még városunkban is sokszor gyerekcipőben jár. Önsétáltató kutyák, se chip, se oltás, alapvető szocializációs problémákkal nézünk szembe egy-egy séta során, – hiába biztosít a város, sok helyen megfelelő szemetest, a gazdik mégsem szedik össze a végterméket, és még sorolhatnám.
Csodálatos négylábú társak ők, akikért felelősséget vállalunk egy életre, ez egy feladat, amihez fel kell nőni!
“Élvezd az életet! Ez alap! Amikor csak lehet, találj valakit, akit megmenthetsz, és mentsd is meg! (…) Ne lógasd az orrod amiatt, ami már megtörtént, és amiatt se, ami megtörténhet! Csak élj a „most”-ban! Légy itt most! – Egy kutya négy élete.
