Tetőzésközeli szinten a Duna Nagybajcsnál

//Berényi Attila
homokzsak_freepik_BertiK_240919

Képünk illusztráció. forrás: freepik / BertiK

A számítások szerint még ma tetőzik a Duna Nagybajcsnál. Vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés, áll az Országos Vízügyi Igazgatóság szerkesztőségünknek küldött közleményében. A lakosságot továbbra is kérik, hogy a munkálatokat ne hátráltassa fotózással, nézelődéssel a töltéseken és azok környékén!

A ciklon távozása után az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon. Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, egyre halad lefelé a vízfolyásokon.

A legfrissebb adatok alapján a Duna a hazai szakaszon szinte mindenütt a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik majd, Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a III. fok feletti vízállással.

A közlemény kiemeli, hogy ez nem jelenti a készültség végét. Az árhullám vonulásával napról napra máshol, egyre lejjebb lévő folyószakaszokon tetőzik a Duna, egészen addig, amíg az árvíz el nem hagyja az országot! Ennek megfelelően, és a legutolsó előrejelzés szerint ma napközben Nagybajcsnál, várhatóan pénteken reggel Komáromnál, este pedig Esztergomban lesz tetőzés.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrött a III. fokozatnál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással.

Az árhullámmal veszélyeztetett területek állami védvonalain a vízügyi igazgatóságok végzik a védekezést – ahol szükséges, a társszervek bevonásával. Az önkormányzati védekezéseknél pedig a vízügy szakmai irányításával, a katasztrófavédelem, a honvédség, a rendőrség, a polgárőrség, a büntetésvégrehajtás, illetve számtalan civil önkéntes közreműködésével zajlik a munka. A Szigetközben még mindig 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és erre készülnek a Dunakanyarban is.

Az országban 41 település, valamint a főváros 7 szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margitszigetenönállóan védekezik, de a vízügyes szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak. A déli országrészben, így például Bátán, illetve Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését.

Továbbra is érvényes a vízügyesek kérése a lakossághoz: a gátak állapotának védelmében, ne menjenek a töltésekre fotózni-nézelődni, kerüljék a „katasztrófaturista” viselkedést, ezzel is segítsék a védekezésben résztvevők munkáját!

(OKF)