A jelenlegi helyzet alapján a következő napokban elsősorban a Duna mentén további útlezárásokra számíthatnak a közlekedők, ezért a közútkezelő már most arra figyelmeztet, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjon az aktuális korlátozásokról, útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon, ahol listába szedve gyűjtik az árvízi helyzetben érintett utakat.
Az elmúlt napokban a Magyar Közút több, a Dunához közeli kerékpárúti szakaszt, kompokhoz, révállomásokhoz vezető utat lezárt a forgalom elől Komárom-Esztergom és Pest vármegyében. Hétfőn azonban már a 14-es főúton a vámosszabadi határátkelőhöz vezető szakaszon is teljes útzárat léptetett érvénybe, és a 11-es főút Komárom-Esztergom vármegyei részein is több helyen vannak már most is teljes vagy félpályás korlátozások.
A vízügyi szakértőkkel, a katasztrófavédelemmel és a társhatóságokkal is folyamatosan egyeztetnek a közútkezelő szakemberei, részt vesznek a védelmi bizottsági üléseken is, így az első kézből kapott információk, valamint a 2013-as árvízi helyzet tapasztalatait figyelembe véve elmondható, hogy elsősorban Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében nemcsak a Duna, hanem annak mellékfolyói térségében a következő napokban további útlezárásokra kell számítania a közlekedőknek az árvízi védekezés vagy az elöntött területek miatt.
A közútkezelő valamennyi értintett vármegyében a legmagasabb készültségi fokozatot rendelte el mérnökségei körében, hogy a korlátozások életbe léptetését és szükség esetén az árvízi védekezést is teljes kapacitással segíthesse.