Virágvasárnap

//Tóth Gábor
viragvasarnap_freepik_tamal_240324

kép: freepik / Tamal

Megkezdődött a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.

A virágvasárnappal kezdődő nagyhét Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére vezet el – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében. A virágvasárnapi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt – írták.

A körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás a barkaágak megáldása.

Ilyenkor a misén elhangzik Krisztus szenvedéstörténete, a passió. Az egyház ezzel fejezi ki, hogy Jézus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe a kezdete az eseménysornak, amely szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be,

„ezáltal hozva el a megváltást, amely az örök élet reményét táplálja minden hívőben” – fogalmaztak.

(MTI)