1. Egészséges életmód
Egyik kolléganőm egy tévés interjúban hosszasan beszélt róla, hogy ősszel mi mindenre kell figyelni e téren. Fontos, hogyha fokozott terhelésnek vagyunk kitéve – ami egyénenként változó, hisz mindannyiunknak más a teherbírása -, legyen az fizikai vagy lelki, ez az odafigyelés még inkább folyamatos legyen. Egészséges étkezés, rendszeres testmozgás és elegendő alvás – ez sokszor bizony nálam is hiányzik.
2. Időbeosztás
Pál Feri a SE egyik mentálhigiénés napján felhívta a figyelmet a „sürgős vagy fontos?” kérdésére a kiégés kapcsán. Nem mindegy, hiszen mindenki mindent azonnal szeretne, viszont belőlünk csak egy van, az idő kincs, és határokat kell szabnunk. Ezt lassan egy éve tanulom én is, és még van hová fejlődnöm. Hajlamosak vagyunk mindent magyarázni, de nem kell. Jómagam ahhoz, hogy helyt tudjak állni, nagyon sok helyen határt húztam, ami elsőre meglepő volt egyeseknek, viszont ahhoz, hogy továbbra is maximálisan kihasználjam az időt, amit a munkahelyen töltök, meglegyen a házimunka, főzés, kert, legyen minőségi időm a családommal és a közeli barátaimmal, ezt meg kellett tennem. Nehéz. Sok család életébe látok bele, részben a közösség, részben a hivatásom kapcsán, és amellett, hogy hálát adok a Jóistennek, hogy nekünk „csak” akkora keresztjeink vannak, amekkorák, azt érzem, állandóan valahol tennem kellene.
3. A segítő szakmák
„És az előbbi el is vezet a segítő szakmáknál gyakori kiégéshez. Viszont nem szabad a saját szükségleteinket mások szükségletei alá rendelnünk.” (D. Means és B. Thorne: A személyközpontú pszichoterápia és tanácsadás a gyakorlatban).
Az elmúlt év nekem kemény megtapasztalás volt ezen a téren. Meg kell tanulni nemet mondani, sorrendet állítani: nekem az első helyen a család, a másodikon a hivatásom, a harmadikon pedig a közösségi feladataim állnak. Ha a stabil alap borul, mindenhol máshol rosszabbul teljesítek, így muszáj mérlegelni, és egyre többször gyakorolni a NEM-et, és ahogy a gyerekek nőnek, szinte sportszerűen beosztani az időt.
4. Önismeret
A fentieket pedig csak úgy tudjuk jól teljesíteni, ha tudjuk, mi tölt fel, mik az erősségeink, és bármi, amit hordozunk, azt feldolgozzuk. Mindenki hoz valamit, én talán extrém sok mindent tartogattam a puttonyomban, de több gyászterápia segítségével ezek a szálak elvarródtak. Enélkül valószínűleg a fentiek sem mentek volna, vagy egy pszichoszomatikus betegségcsoportba csaptak volna át – bár azért az utóbbi év így is lassításra késztetett (és még mindig időgép nélkül kell abszolválnom).
A legfontosabb pedig, amit útravalóul adnék, azt egy kedves mentálhigiénével foglalkozó barátom fogalmazta meg: merj segítséget kérni. Mindig jó egy külső szem, akár egy barát, közösségvezető, mentálhigiénés szakember, adott esetben pszichológus vagy – ahogy a páciensem szülei már megszokták – egy fogorvos, aki nemcsak a fogakat vizsgálja, hanem a „rajta lógó embert” is.
