Augusztusban már nem lesz árstop!

//Berényi Attila
kormanyinfo_MTI_MatheZoltan_230622

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. június 22-én. fotó: MTI / Máthé Zoltán

A kormány arra számít, hogy augusztusban 15% körülire mérséklődik az infláció, hangzott el a kormányinfón.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztatón bejelentette, hogy várakozásaik szerint az év végére egyszámjegyű lesz a pénzromlás üteme. A politikus szerint ezért változtatnak az árstopon, és már csak egy hónapig, augusztus elejéig hosszabbítják meg. Utána ez megszűnik, mert már betöltötte szerepét.

A miniszter azonban hangsúlyozta, hogy a boltoknak előírt állami akciók is változnak, ezek mértékét a kötelezően előírt 10%-ról 15%-ra emelik. Ebbe a rendszerbe vonják majd bele az élelmiszerár-stopban eddig érintett termékeket.

A tavaly bejelentett élelmiszerár-stop az alábbi termékekre terjed ki:

  • kristálycukor,
  • búzafinomliszt (BL 55),
  • finomított napraforgó-étolaj,
  • házi sertéscomb,
  • csirkemell,
  • csirke far-hát,
  • csirkehát,
  • csirkefar,
  • csirkeszárnyvég,
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tej,
  • tyúktojás,
  • étkezési burgonya, az újburgonya kivételével
(dho)