Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virágzott, emlékét helynevek, oltárképek egyformán őrzik, írja a Magyar Néprajzi Lexikon. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.
A 14. sz.-i krónikákban határnapként szerepelt: a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja. A Márton napjai járandóság a pap, a felköszöntés (recordatio) a tanító javadalmai között szerepelt. Az 1649. évi céhszabályzat a pásztorok járandóságára utal:
„Szent Márton napján … valamint régi szokás volt, most is, akiktül mi lehet, megadassék.”
Az egykori kötelezettségek a későbbi századokban elfelejtődtek, vagy ajándékozássá alakultak át. A pásztor sorra járta azokat a házakat, amelyeknek állatait őrizte, s a ház gazdájától ajándékot kapott. A Dunántúlon e napon vágták le a Márton lúdját, és kóstolták meg az újbort.
Hazánk svábok lakta vidékekein és Európa német nyelvterületein ilyenkor lámpás felvonulásokat tartanak. lesz ilyen Dunaharasztin is. A lámpások fénye a mindenkit elérő szeretetet jelképezi.
A felvonulás, szokás szerint a Márton-napi tűz meggyújtásával végződik. Végül ilyenkor régen szokás volt a Wackmann, azaz a Szent Márton kenyere elfogyasztása is, amely egy ember formájú finomság.
