1083. augusztus 20-án Szent László király a Nagyboldogasszony ünnepe utáni első vasárnap emeltette oltárra I. István király maradványait nyughelyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában Imre herceg és Gellért püspök ereklyéivel együtt, ami az akkori szokások szerint a szentté avatást jelentette.
Az ünnep és annak jelentősége a történelmi korokkal sokat változott. Az Árpád-korban az uralkodó dinasztia legitimációját szolgálta az István-kultusz, melyet a később hozzákapcsolódó Szűz Mária-tisztelet egyházi jellegűvé változtatott. Miután 1686-ban Budát visszafoglalták a törököktől XI. Ince pápa úgy rendelkezett, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról. 1771-ben Mária Terézia országos ünneppé minősítette Szent István napját, és Budára hozatta a Szent Jobbot, emlékeztet a wikipédia. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Bach-korszakban nem engedélyezték a független magyar államot jelképező első király ünneplését. Ferenc József nyilvánította munkaszüneti nappá. A két világháború között a nemzeti érzelmek kerültek előtérbe, így az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet. A kommunista hatalom ezt nem törölte el, hanem 1950-től a népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. A rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelve állami ünneppé nyilvánította.
