Szent Bálint a 14. században vált a jegyesek és a házasok védőszentjévé. De jól jellemzi a szerelem lelki állapotát az is, hogy a lelkibetegekre és az epilepsziával élőkre is ő vigyáz. Bálint Terni püspöke volt. A legenda szerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Február 14-én halt vértanúhalált, emlékeztet a wikipédia.
Az ókori Rómában cseppet sem volt kedves a február 13 és 15 között tartott Lupercalia ünnep. Ez tisztító erejű volt, legalábbis az akkoriak hite szerint. A papok ekkor a februa nevű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon. Ez a nap Júnó istennő, a házasság pártfogójának ünnepe is volt: a fiatal leányok Juno templomába mentek, hogy ott egy szerelmi jóslatot kapjanak az igazi partner kiválasztásához.
Manapság Európában apró ajándékokkal, virágokkal, csokival lepik meg egymást a szerelmesek.
Japánban viszont a hölgyek vesznek ilyenkor csokit az uraknak, még a munkatársaknak is. Egy hónappal később viszont ők kapnak aprósüteményt.
Dél-Koreában február 14. és március 14-én adnak apró ajándékot egymásnak, akik kedvelik a másikat. Viszont április 14-én az, aki semmit sem kapott meggyászolja ezt, úgy, hogy feketebab-szósszal készített tésztát eszik.
Hazánkban Szent Bálint a németajkú nemzetiség körépben volt igen népszerű.