Niceai János püspök szerint Jézus születését Rómában I. Gyula pápa (i. sz. 337–352) alatt kezdték ünnepelni, majd az ünnep innen terjedt tovább – írja a Magyar Néprajzi Lexikon.
Az ünnephez rengeteg népszokás kapcsolódik, amelyek gyökerei még a pogány világban keresendők.
Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Némely községben a piros almát és ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst.
Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, és ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdődött a betlehemezés.
A legtöbb karácsonyi szokás egyfajta termékenység varázslás volt, hogy így biztosítsák a jövő évi bőséget. Ekkora kellett a Luca napján elvetett búzát megnézni, és az akkor vízbe tett gyümölcsfaág is kihajtott és virágba borult.
Nagy jelentősége volt egykoron a karácsonyi abrosznak. Ezt áltában csak az ünnepen használták és nagyon díszes volt. Néhol már annak felterítését is rítushoz kötötték. Sőt az étkezés után megmaradt morzsának is külön jelentősége volt. Az abrosznak varázserőt tulajdonítottak, ha valaki megbetegedett – akár ember, akár állat – ezzel megdörzsölték, ráterítették. Egyes vidékeken a jó termés reményében a karácsonyi abrosz szolgált vetőabroszként, különösen kenyérgabonának.
