A gyermekek oltására kijelölt kórházi oltópontokra az internetes időpontfoglalót fogják megnyitni néhány napon belül, áll a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent tájékoztatóban. Az interneten azok a szülők fognak tudni majd időpontot foglalni, akik érvényes regisztrációval rendelkeznek. Emellett a gyermekvakcinát igénylő házi gyermekorvosok is fognak kapni a vakcinaszállítmányból. A jövő héten érkező szállítmány várhatóan 69 ezer gyermek oltását teszi lehetővé december 15-től.
Mint ismert az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a közelmúltban jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 éves korosztály oltását is a Pfizer gyermekvakcinájával.
Az első vakcinaszállítmány várhatóan jövő hét elején érkezik meg Magyarországra. A gyermekek oltása a tervek szerint országosan december 15-étől indul. Az első szállítmányban várhatóan 138 ezer adag vakcina érkezik, amelynek a fele – tehát 69 ezer adag vakcina – oltható el, a másik felét félre kell tenni a második oltáshoz, mert a további gyermekvakcina szállítmányok sorsa még bizonytalan. A második oltás a gyermekeknél is az első oltás után 3 héttel lesz esedékes.
Egy ampullában 10 gyermek oltásához való vakcina lesz, így az oltást is ennek megfelelően úgy kell megszervezni, hogy egy kinyitott egy ampullára 10 gyermeket kell szervezni a házi gyermekorvosoknak is. Gyermekek regisztrációja: https://vakcinainfo.gov.hu/
Figyelem! A szülők a gyermek adataival és eddig a regisztrációnál még nem használt emailcímmel rögzíthetik a gyermeket. Egy emailcímről egy gyermeket lehet rögzíteni.
Gyermekek oltása a házi gyermekorvosoknál, vegyes praxisokban: amennyiben a szülő szeretné gyermekét beoltatni, érdemes azt jelezni a házi gyermekorvosnak is. Emellett a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon érvényesen regisztrált gyermekről tájékoztatást fog kapni a TAJ-szám szerint illetékes házi gyermekorvos is.