Orbán Viktor: kezdődik a gyerekek oltása

//Berényi Attila
orban-viktor-kormanyinfo_fb-magyarorszag-kormanya_20210610

kép forrása: Magyarország Kormánya /facebook

Rendhagyó Kormányinfót tartottak ugyanis ezen – hosszú idő óta először – részt vett a miniszterelnök is és az újságírók is ott lehettek személyesen. Orbán Viktor több fontos bejelentést tett.

A politikus kijelentette:

„a járvány harmadik hullámát legyűrtük!”

Orbán Viktor tájékoztatása szerint a kormány döntött a 12 és 16 év között gyerekek oltásáról, bár számukra külön kampányt nem indítanak. A vakcina felvétele a fiatalok számára is önkéntes és szülői beleegyezés kell hozzá. A kormányfő hangsúlyozta, hogy már Izraelben is oltják ezt a korosztályt.

Bejelentette azt is, hogy akik nem vették fel a második oltást, azokat törölni fogják a védettségi igazolvány nyilvántartásából. Ez jelenleg 137 ezer embert érint.

A kormány arról is döntött. hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak.  A stabil gazdaság megteremtéséről, az újraindításról szóló kérdéssort kapnak a polgárok. Ebben szó lesz a minimálbér 200 ezer forintra való emeléséről, a munkáltatók felé való ellentételezésről. A konzultációban szerepel az szja visszatérítése is az átlagbér adószintjéig a gyermeket nevelő családok számára. De ott lesz a kérdések között a hitelmoratórium is és nem marad ki a menekültkvóta témaköre sem.

A járvány elleni védekezésben résztvevők 10 napos, rendkívüli szabadságot kapnak.

(dho)