Lesznek ballagások és pótérettségi

//Berényi Attila
iskola_ballagas_2021_dho_20210518

Korábbi fotó. kép: dho

Megjelent a kormányrendelet amelynek értelmében meg lehet rendezni a ballagásokat és a pótérettségit.

A Magyar Közlönyben elérhető rendelet szerint a ballagásokat megszervezhetik a nevelési, oktatási intézmények, de csak nyitott, épületen kívüli területen és május 25-e után.

A ballagásokon bármely vendég részt vehet, tekintet nélkül arra, hogy rendelkezik-e védettségi igazolvánnyal. Hogy pontosan hány vendég lehet ott diákonként, hogy ők hogyan és milyen formában közelíthetik meg a ballagások helyszíneit azt az intézmények egyedileg döntik el.

Maszkot csak a ballagóknak, a 6 éven aluliaknak és a rendezvény fellépőinek valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élőknek nem kell viselniük, a többieknek kötelező!

Kormányrendelet jelent meg arról is, hogy a középiskola utolsó évfolyamát az idei tanévben befejezőnek szóbeli pótlóvizsgát kell szervezni, ha az írásbeli vizsgán vagy a gyakorlati vizsgán neki fel nem róható okból távol maradt. A szóbeli pótvizsgán való részvételt a végzős diáknak kell kérvényeznie az intézmény igazgatójánál.

(Magyar Közlöny)