A Jupitert és a Szaturnusz közelítik meg egymást, legalábbis a földről nézve, és egyetlen égitestnek tűnnek majd. A Magyar Csillagászati Egyesület „Égi kalendáriuma” szerint december 21-én Budapestről nézve a Jupiter csak 18:14-kor, a Szaturnusz 18:15-kor nyugszik, ami azt jelenti, hogy derült idő és jó horizont esetén kényelmesen megfigyelheti Ön is az égi jelenséget a délnyugati égbolton.
„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Máté evangéliuma, 2. fejezet)
A Szentírás alapján Jézus Krisztus születését egy „csillag” adta hírül, amelyet betlehemi csillagnak is nevezünk. Csillagászok és történészek sokat foglalkoztak annak megfejtésével, hogy vajon milyen égi jelenség mutatkozhatott azokban az időkben, mi lehetett a titokzatos betlehemi csillag.
A tudósok szerint a Vénusz és a Jupiter közeli együttállása is többször bekövetkezett Krisztus születésének időszakában, ám ezek az események Kr. e. 4 után voltak, amikor Heródes már nem élt. Azt biztosan tudjuk ugyanis, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg, sőt arra is következtethetünk, hogy a Biblia által említett, Augustus császár által elrendelt összeírás Kr. e. 8–7-ben volt. Ebben az esztendőben a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállást produkált a Halak csillagképben, írják a csillagászok.