A nap-éj egyenlőség egy csillagászati esemény, amelyben a földi egyenlítő síkja áthalad a Nap középpontján, ez évente kétszer fordul elő. Tavasszal március 21.-én valamint ősszel szeptember 23. körül – emlékeztet a wikipédia.
Idén ez a csillagászati esemény ma, azaz 2020-ban szeptember 22-én, a magyar időszámítás szerint 15:31-kor következik be és onnantól bizony ősz van.
Ez az időpont egyben az őszi napéjegyenlőség napja. Azaz a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. Innentől pedig minden nappal egyre hosszabbak lesznek az északi féltekén az éjszakák, azaz a sötét órák száma növekszik, emlékeztet az eumet.hu.